A Miskolci Egyetem is ott van a QS világrangsorain, mutatjuk az eredményeiket

A Miskolci Egyetem a „mérnöki tudományok” kategóriában az 1543 egyetemet rangsoroló lista 451-500. helyén végzett.

  • Bezzeg Hanna

A brit Quacquarelli Symonds (QS) legújabb rangsorában a felsőoktatási intézményeket öt szempont szerint értékelik, tudományterületenként eltérő súlyozással. Figyelembe vették például az akadémiai és a munkáltatói elismertséget, a publikációk és hivatkozások arányát, a nemzetközi kutatói együttműködéseket. A QS a világ 1543 legjobb egyetemének adatait publikálta.

A Miskolci Egyetem az előző évekhez hasonlóan idén is a „Mechanical, Aeronautical & Manufacturing Engineering” tudományterületen került fel a listára, ahol a 2020-as évhez hasonlóan most is a rangsor 401-450. helyén végzett.

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.