szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Minden információ eltűnt az oldalról.

Felfüggesztették az Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapját,  már teganp óta a következő oldal fogadja a látogatókat:

©

Azt egyelőre nem tudni, technikai hibáról van-e szó, vagy valaki egyszerűen törölte az egészet, de nehéz nem arra gondolni, hogy köze van a már több mint ötven napja tartó egyetemfoglaláshoz - írja a hvgv.hu.

Közben az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Narancsnak elmondta, hogy eddig az SZFE-t elfoglaló hallgatókkal szemben azért nem léptek fel, mert annak törvényi feltételét, a közbiztonság és közrend helyreállítását nem követelte meg a rendőröktől az egyetem elfoglalása.

A héten egyébként kiderült, hogy hárman is feljelentést tettek, amiért az SZFE hallgatói nem engedték be Szarka Gábor volt ezredest, az illegitimnek tekintett kancellárt az egyetem épületébe. A diákok szerint abszurd a személyi szabadság megsértésére hivatkozni, mert az azt jelenti, hogy valakit gátolnak a mozgásában, nem engedik ki valahonnan, bezárják valahova, és itt egyik eset sem állt fent.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!