Nem lesz közös orvosegyetem jelentette be a négy tudományegyetem

A Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem közlése szerint sem az orvos- és egészségtudományi egyetemek vezetőinek, sem a fenntartató minisztériumnak nem szándéka egy közös orvosegyetem létrehozása.

  • Eduline/MTI

A négy egyetem közös közleménye szerint, amelyet az SE juttatott el kedden az MTI-hez, a magyar orvos- és egészségtudományi egyetemek visszautasítanak minden olyan álhírt, amely a négy orvos- és egészségtudományi egyetem "járványügyi veszélyhelyzetben is megmutatkozó példás együttműködését és az elért sikerek kulcsát jelentő oktatás-kutatás-betegellátás egységét megbontja".

Hangsúlyozták, hogy sem az orvos-, egészségtudományi egyetemek vezetésének, sem a fenntartató minisztériumnak nem szándéka egy közös orvosegyetem létrehozása.

Ezzel szemben céljuk a jelenlegi struktúra megtartása mellett a klinikák "mint tudományos és oktatási gyakorlóterek" további fejlesztése - közölték.

Tájékoztatásuk szerint a magyar orvosképzés és az ahhoz kapcsolódó kutatás alapja az orvos- és egészségtudományi egyetemek hármas egységének megtartása.

Több százezer forintot kereshettek ezekkel a képzésekkel - fizetési adatok

Cikksorozatunk harmadik részében megnéztük, hogy milyen fizetéssel számolhattok, ha a top 10 szakok közül a 7.8.9. és 10. helyen végzett szakokon szereztek majd diplomát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.