Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Nyilvánosságra hozta 2019-es egyetemi rangsorát a Leideni Egyetemen működő Centre for Science and Technology Studies: az eredmények alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem a legtöbbet idézett tanulmányok felső tíz, illetve öt százaléka alapján a hazai felsőoktatási intézmények között az első helyet szerezte meg. A rangsorok által vizsgált öt szakterület közül kettőben az ELTE szerezte a legjobb eredményt a magyar felsőoktatási intézmények közül - közölte az egyetem.
A Leiden Ranking kizárólag az intézményekben dolgozó oktatók, kutatók publikációinak számát és idézettségét, illetve a publikációs együttműködéseket veszi figyelembe és az indikátorok alapján egyedi rangsorokat képez. Vizsgálják azt is, hogy a publikációk közül melyek tartoznak az adott szakterületen megjelenő tanulmányok legtöbbet idézett egy, öt, tíz, illetve ötven százalékához – olvasható az egyetem közleményében.
Hozzáteszik: a 2019-es listák a 2014-2017 között publikált tanulmányokat veszik számításba, és a korábbi évekhez hasonlóan öt magyar egyetem szerepel rajtuk. Az ELTE a legtöbbet idézett tanulmányok felső tíz, illetve öt százalékát tekintve a hazai intézmények között első, míg Európában a 264. és 276., világviszonylatban pedig a 620. és 647. helyet szerezte meg.
„A rangsorok által vizsgált öt szakterület közül kettőben (élettelen természettudományok és mérnöki tudományok, illetve a társadalom- és bölcsészettudományok) az ELTE lett a legjobb magyar egyetem a fent említett mutatókat tekintve. Két területen (élő természettudományok és földtudományok, illetve a matematika és informatika) pedig a második helyet szerezte meg a hazai intézmények között” – írják közleményükben.
Az ELTE a publikációs együttműködések terén is jól áll: az oktatók és kutatók által publikált tanulmányok 88,5 százalékánál szerepel más intézményhez tartozó, a publikációk 64,3 százaléka esetében pedig külföldi társszerző, ami világviszonylatban a 45., illetve 73., Európában pedig a 36., illetve 55. pozícióba helyezi az ELTE-t. A felmérés idén először vizsgálta az nyílt hozzáférésű (open access) publikációk számát és arányát, ebben az ELTE bizonyult a legtermékenyebb magyar intézménynek.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.