Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Újabb változás 2013-ban: így szabták át a tanárképzés rendszerét

6

Szeptembertől átalakul a tanárképzés rendszere: újra osztatlan szakok indulnak, a hallgatók két tantárgy oktatását tanulhatják majd ugyanazon a szinten. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Forrás: Stiller Ákos
hirdetés
hirdetés

Szeptemberben kezdeném az egyetemet. Alapképzésre kell majd jelentkeznem?

Nem. A tanárképzésben 2013 szeptemberétől megszűnik a bolognai - vagyis alap- és mesterképzésre építő - rendszer, így már az érettségi után osztatlan szakokra jelentkezhettek, amelynek a végén tanári végzettséget szereztek.

Az eddigi - pár éve működő - rendszerben az alapképzés elvégzése nem jogosított fel a tanári munkavégzésre, ahhoz a mesterszakot is el kellett végezni. Kivétel volt a tanító szak, de azt az újabb változás sem érinti.

Hány tantárgyat oktathatok majd a diplomámmal?

Kettőt, mivel újra kétszakos lesz a tanárképzés. Nem minden tárgyat lehet majd egymással párosítani: például két idegen nyelvet csak akkor választhattok, ha legalább az egyik az angol vagy a német. Azt, hogy az egyes intézményekben milyen szakpárra jelentkezhettek, a felvételi tájékoztató január második felében megjelenő kiegészítésében nézhetitek meg.

Meddig kell tanulnom?

Újdonság: az általános iskolai tanároknak 4+1, a középiskolai tanároknak 5+1 évet kell majd tanulniuk, a +1 év a szakmai gyakorlatot jelöli. Ha a kétszakos rendszerben az egyik tárgyat általános iskolai tanár, a másikat pedig középiskolai tanárszakként szeretnétek elvégezni, 4,5+1 éves lesz a képzési idő. Ha olyan tárgyat tanultok, amelyből általános iskolában és középiskolában is oktatnak, a két lehetőség közül a harmadik év végén kell választanotok.

Nyelvi szakok csak 5+1 féléves, az erkölcstan- és etikatanári, a hon- és népismerettanári, az ének-zene tanári, valamint a természetismeret-környezettan tanári képzések csak 4+1 éves formában indulnak.

Van esélyem állami ösztöndíjas helyre?

A bejutásról a 240-es minimumponthatár, a jelentkezők tanulmányi és érettségi eredménye, valamint az intézmények által meghatározott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jóváhagyott szakos kapacitás dönt majd. Biztató jel, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár többször úgy nyilatkozott, a tanárképzést a következő években is támogatni fogja az állam.

Az intézményekre és képzési területekre lebontott idei kapacitásszámok már megvannak: ezek azt mutatják, hogy összesen – tehát az állami ösztöndíjasok és önköltségek együtt - hány hallgató kerülhet be. A budapesti egyetemek és főiskolák adatait itt, a vidéki intézményekét pedig itt nézhetitek meg. Valószínűleg lesz külön ösztöndíj a tanároknak: egy decemberi bejelentés szerint havi 75 ezer forintot is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanári képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba. Erről itt olvashattok.

Mennyit kell fizetnem, ha önköltséges helyre kerülök be?

Mivel a tanárképzéssel kapcsolatos részletes információk csak a felvételi tájékoztató kiegészítésében jelennek majd meg, csak a tavalyi mesterképzések árából tudunk kiindulni: akkor a legtöbb tanári mesterszakon félévente 300-350 ezer forintot kellett fizetni.

Már elvégeztem az alapképzést, most osztatlan képzésre kell jelentkeznem, hogy tanár lehessek?

Szerencsére nem. Ha az alapképzésben elvégeztétek a szükséges pedagógiai-pszichológiai modult, továbbra is jelentkezhettek az adott szakterület 4+1 féléves, tanári mesterképzésére.

Vannak kivételek, ahol nem osztatlan képzésre kell jelentkezni?

Igen, van néhány tanári szak, amelyeket csak ráépülő mesterképzésben lehet elvégezni. Ez azt jelenti, hogy mesterszakos tanulmányaitok közben vagy azok befejezése után egy egyéves, újabb mesterképzésre kell jelentkeznetek a tanári szakképesítés megszerzéséhez. Ezek a szakok: művészettörténet-tanár, filozófiatanár, a finn nyelv és kultúra tanára, illetve pedagógiatanár.

hirdetés

Hozzászólások (6) , melyek közül a legfrissebbek:

judit7111

Egy kollégámtól azt az információt kaptam,hogy zeneiskolai tanári diploma birtokában két félév alatt meg lehet szerezni az ének tanári diplomát.Szeretném megtudni,hogy ez így van-e,van-e tandíja,vagy van-e államilag finanszírozott hely?Köszönöm a választ!

Zolika92

Üdv. Elnézést a buta kérdésért, de biztosra szeretnék menni.
Ezzel lehetnék akár info-matek tanár is? Szoval bármilyen 2 tárgyra szakosodhatok? Előre is köszönöm.

kemiatanar

Ha valaki környezettan-kémia Bsc Tanár szakon végzett, az jelentkezhet az osztatlan képzésre, vagy msc képzésen folytathatja tanulmányait? Ha osztatlan képzésben kell tovább tanulni, akkor lehet-e államilag támogatott helyre bejutni?

hajni0131

Köszönöm szépen Beatrix,sokat segítettél.:))))

hajni0131

Én 3 évig tanultam biológia alapszakon de sajnos csúsztam néhány tantárggyal,emiatt a 3 éves alapképzés nekem 4 évig tartana.Viszont a 3.év végén egy tantárgyat harmadszorra vettem fel,és nem sikerült teljesítenem,emiatt megszűnt a hallgatói jogviszonyom és idén újra kell felvételiznem.Azt szeretném kérdezni,hogy milyen módon tudnék beilleszkedni az új rendszerbe,vagy esetleg én még a régi rendszerbe kerülök vissza?Illetve alapképzésre kell e visszajelentkeznem vagy már az új képzésre jelentkezzek?Válaszukat előre is köszönöm

123ac

Aki a másoddiploma keretében nem 6 féléves alapképzést, hanem az előírt 1 éves (50 kredit) képzést végezte el újabb szakból, az is jelentkezhet az adott szakterület 4+1 féléves, tanári mesterképzésére?

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X