Megszüntetés helyett: művészeti óriásegyetemet hoznának létre a hallgatók

Az öt budapesti művészeti felsőoktatási intézmény hallgatói képviselői kitartanak egyetemük, főiskolájuk önállósága mellett - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerdán, utalva arra, hogy a felsőoktatási törvény jelenlegi változata ezt csak 2015-ig tartaná fenn. A hallgatói képviselők művészeti egyetem és főiskola kategóriát is nevesítenének az új jogszabályban.

  • Eduline

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói szervezetei szerint 2015 után az integráció, a megszűnés vagy a magánkézbe kerülés várna az intézményekre. A művészeti intézmények jövőjéről bővebben itt olvashatsz.

 

Mint kifejtették: a kormány koncepciója átmeneti időszakra főiskolai, egyetemi és tudományegyetemi kategóriákat sorol fel. Ezek alól kivétel az öt művészeti egyetem, illetve főiskola, mert más felépítésben működnek, és nem lennének képesek teljesíteni a követelményeket. Mivel a kormány a koncepcióban azt javasolja, hogy ezt a rendszert négy év múlva, tehát 2015-ben vizsgálják felül, ezt úgy értelmezik, hogy ettől kezdve már rájuk is érvényes lesz a főiskolai és tudományegyetemi kategóriák egyike.
A Zeneakadémia hangversenyterme. Főiskolává fokozhatják le?
Horváth Szabolcs

Az állásfoglalásban a tudományegyetemi feltételek teljesítését értelmezhetetlennek nevezik, míg a főiskolává történő visszaminősülés szerintük éppen az európai trendekkel menne szembe, hiszen az EU országaiban is most történik az intézményi rangsorokban történő előrelépés.

 

Ennek fényében - mint írták - a hallgatói képviselők konstruktív javaslattal álltak a kormány elé, a "művészeti egyetem" és "művészeti főiskola" kategóriák bevezetését javasolják. Ha ez nem kivitelezhető, még mindig inkább az egymással történő összeolvadást választanák, mint egy nagyobb egyetembe, karként történő integrálódást. Felhívják a figyelmet arra is, hogy ezen megoldásokkal egy nemzetközileg is nagyhírű nemzeti kulturális egyetem jöhetne létre, amely sok művészeti ágat tudna lefedni. Mellékelt javaslatuk szerint a finanszírozásnál felmerülő "tudományos célú normatívát" ebben az esetben "művészeti célú normatívának" hívhatnák.

MTI
Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.