Pokorni biztosan nem lesz oktatási államtitkár?

Az oktatási államtitkár csak akkor nyilatkozik a lemondásának felajánlása ügyében, ha beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel; a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa ezt hétfőn mondta a Parlamentben újságíróknak. A fideszes Pokorni Zoltán közölte, nem vállalná az államtitkári posztot; a KDNP frakcióvezetője abban bízik, a kormányfő nem fogadja el a lemondást; az MSZP szerint Hoffmann Rózsa körül elfogyott a levegő.

  • Eduline

Hoffmann Rózsa az Országházban arra az újságírói kérdésre, hogy miért nyújtotta be lemondását, azt válaszolta: akkor fog erről a kérdésről nyilatkozni, ha beszélt a miniszterelnökkel, addig nem. Arra, hogy mire számít, elfogadja-e Orbán Viktor a lemondást, úgy reagált: "arra számítok, hogy beszélni fogok vele". Az a kormányfőtől függ, nem pedig tőle, hogy mikor lesz ez a megbeszélés - tette hozzá.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke, Pokorni Zoltán nem kívánta kommentálni újságíróknak a lemondás felajánlásáról szóló hírt. Arra a kérdésre azonban, hogy ha Orbán Viktor felkéri, elvállalja-e az államtitkári posztot, nemmel válaszolt. 

MTI / Szigetváry Zsolt

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője ugyancsak újságírók előtt úgy fogalmazott: egy folyamatos, szervezett támadásra reagált az oktatási államtitkár, szerinte kissé elhamarkodottan. Hozzátette, abban reménykednek, hogy a miniszterelnök nem fogadja el a lemondást. "Hoffmann Rózsát a végletekig támogatjuk, a döntését ebben az estben nem" - mondta. Arra, hogy van-e koalíciós feszültség az ügy miatt, kijelentette: feszültség eddig sem volt, ettől sem lesz, és reményeik szerint ezután sem.

Arra a felvetésre, hogy ha Orbán Viktor elfogadja a lemondást, ismét a KDNP jelöli-e az oktatási államtitkárt, Harrach Péter azt válaszolta: erről még nincs szó, és remélik, nem lesz szükség új jelölésre.

Hiller István, az MSZP oktatáspolitikusa is nyilatkozott az ügyben, újságíróknak úgy értékelve Hoffmann Rózsa lépését, hogy az államtitkár körül elfogyott a levegő, és a miniszterelnöki döntéstől függetlenül érezni lehet, hogy összeveszett mindenkivel, szakszervezetekkel, szakmai szervezetekkel és saját politikustársaival is. "Nem vagyok benne biztos, hogy elengedi" - vélekedett Orbán Viktor leendő döntésével kapcsolatban az ellenzéki képviselő.

MTI 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.