Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Nem tárgyalja a kárpátaljai magyar felsőoktatást hátrányosan érintő új ukrán felsőoktatási törvény tervezetét a nyári szünet előtt a kijevi parlament, így lélegzetvételnyi időhöz jutott a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, amelyet – elfogadása esetén – létében fenyegetne az új jogszabály.
A jogszabálytervezet megszüntetné a korábbi intézménytípusokat és újak létrehozását irányozná elő a nappali tagozatos diákok létszáma szerint. Ebből adódóan radikálisan csökkenne a felsőoktatási intézmények száma, amelyekből jelenleg mintegy 800 működik az országban.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke szerint a jogszabálytervezet elsősorban a beregszászi magyar főiskola fennmaradását veszélyezteti azáltal, hogy a klasszikus egyetemek nappali tagozatos hallgatóinak létszámát tízezerben, az akadémiákét háromezerben, a főiskolákét ezerben állapítja meg. Mint kifejtette, az 1996 óta működő beregszászi főiskola, amely Ukrajna egyetlen önálló magyar tannyelvű felsőoktatási intézménye, egyik kategóriához sem tartozik, mivel tíz szakon 500-500 nappali tagozatos és levelező hallgató tanul. Orosz Ildikó hangsúlyozta: az önálló kárpátaljai magyar felsőoktatás megmaradása érdekében – akár az anyaország támogatásával – el kellene érni, hogy az ukrán felsőoktatási törvény tervezetéből kikerüljenek a kisebbségek, köztük a magyarok anyanyelvű továbbtanulási lehetőségeit korlátozó diszkriminatív elemek, s a tervezet átdolgozása során a törvényalkotók vegyék figyelembe a nemzetiségek felsőoktatásával kapcsolatos sajátosságokat. Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) magyar karának dékánhelyettese elmondta: a magyar kar vezetése nagyobbrészt egyetért a bolognai folyamat ukrajnai meghonosítására hivatott felsőoktatási törvénytervezet célkitűzéseivel. Hozzátette: az UNE-t nem érinti hátrányosan a tervezetnek a klasszikus egyetemek számára előírt hallgatói létszáma, az ungvári intézménynek ugyanis több mint tízezer nappali tagozatos diákja van. Ugyanakkor a magyar kar érdeke is az lenne, ha az új jogszabály lehetővé tenné a magyar nyelven és magyar nyelvből történő felvételizést az ukrajnai felsőoktatási intézményekbe – hangsúlyozta Spenik.MTI
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.