2004-ben hozta ki a THE és a QS TU az első listát, amelyen a világ legjobb egyetemeit próbálták rangsorba helyezni. Azóta az egyetemek százas ranglistájának a megjelenése az egyik legfontosabb eseménynek számít a nemzetközi felsőoktatási naptárban. A listát elsősorban a graduális és posztgraduális képzéseket kereső hallgatók használják pályaválasztási döntéseikhez, de a versenyszférában dolgozók is előszeretettel forgatják, hogy új partnerintézményekre találjanak, illetve az egyetemi vezetők is viszonyítási alapként tekintik az összesítést a teljesítményük méréséhez.

A ranglistát nem meglepő módon idén is az amerikai Harvard vezeti, az angol Cambridge-el szorosan a nyomában. A Yale a harmadik (szintén amerikai) de az eddig utána következő Oxfordot immár megelőzi az Univerisity College London és az Imperial College London is. Az első húsz között 13 amerikai, 4 angol és 1-1 kanadai és ausztrál egyetem található, és csak egyetlen olyan intézmény (ETH Zurich), ahol a tanítás nem angol nyelven folyik. A teljes listán is dominálnak az angolok (18 hellyel) és az amerikaiak, noha ez utóbbiak száma az ázsiai egyetemek előretörésével lecsökkent. A University of Tokyo három hellyel ugyan visszaesett a tavalyi pozíciójához képest, de még mindig a legelőkelőbb helyen van a térségbeli társai közül, amelyből idén hárommal többet találhatunk a legjobb száz között, mert egy tajvani és két másik japán (Tahoya és Nogoku) intézmény is beküzdötte magát az elitcsapatba.

Az ázsiai siker ellenére a ranglistát egyre több kritika éri, amiért az angol nyelvű országok intézményeit előnybe részesíti. A százas lista felső 50 helyén például egyetlen német intézmény nincsen, csupán két svájci, két francia meg egy holland, ami sokak szerint nem tükrözi például a németek világelsőségét a tervezői, mérnöki és innovációs területeken. A publikáló oldal egyik elégedetlen hozzászólója szerint „enyhe túlzás, hogy az első 100 között három skót egyetem is van, amíg német egyetemből is mindössze három van a listán, és a skótok híresek...na de miről is?” A listán emellett nincsen egyetlen olasz, görög vagy akár norvég intézmény sem és az intézmények túlnyomó többségben magániskolák. Ez utóbbi miatt egy másik hozzászóló olyan „önnfentartó” rendszernek titulálta a listát, „ahol a tanuló teszi az intézményt és nem az intézmény teszi a tanulót a ranglista előkelő régióiba„ és ahol egy intézmény azért jó, mert a tanulói alapvetően tehetősek és jó képességűek. Ugyanez az olvasó azt sem érti, hogy az Univeristy of Michigan hogyan került a listára, mint a legjobb állami iskola, míg más olvasó a University of Virginia-t hiányolja a listáról, ami pedig az amerikai összesítésekben folyamatosan előkelő helyen szerepel.

A Timeshoz eljutott kritikáknak meglett az eredménye: a THE weboldalán új módszereket ígérnek a  következő rangsor összeállításakor. A testület azt ígéri, hogy felülvizsgálja az eddigi módszert és szigorít a kritériumokon, illetve gazdagabb és mélyebb adatelemzéssel és több szakértő bevonásával igyekszik javítani az átláthatóságot és az egyensúlyt.

Krisztina O'Brien

London