Így ösztönözné egy játékgyártó a lányokat az informatikatanulásra

Érdekes módszerre igyekszik az informatikai képzéseket népszerűsíteni a lányok körében a Mattel játékgyártó és a Tynker nevű fejlesztőcég.

  • Eduline
pixabay.com

A Mattel játékgyártó a Tynker nevű fejlesztőcéggel közösen pár éve már közzétett olyan programozási leckéket, amelyek a Hot Wheels és a Monster High játékokon alapultak - írja a 24.hu.

A két cég a Toy Fair kiállításon jelentette be, hogy tovább bővíti az együttműködést, és a nyár folyamán hét Barbie-témájú kódolási leckét is kiadnak, mellyel céljuk, hogya kislányok számára is vonzóbbá tegyék a programozást és a tudományos területeket.

A kezdő gyerekeket hét modulon át vezeti majd be a kódolás világába Barbie, aki különféle hivatásokat űz, így ismerkedhetnek meg egyben azzal is, hogy mivel is foglalkozik egy asztronauta, robotikai mérnök vagy állatorvos. A két cég hosszútávú célkitűzése, hogy 10 millió gyerek vágjon bele a kódolásba termékeik használatával.

Érdekel az informatika, kreatív és nyitott vagy? Akkor ez a képzés neked szól

Ha egy kicsit mélyebben szeretnétek megismerni az informatika rejtelmeit és ezen a területen szeretnétek elhelyezkedni, akkor ez a képzés nektek szól. Újabb UX-képzést indít az xLabs. Mit is jelent ez pontosan? Ahogy már korábban többször is írtunk róla, a UX egy olyan IT-s szakma, amelyre hatalmas kereslet van itthon és külföldön is.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.