Több mint 115 ezren buliztak Velencén - rekord látogatószámmal zárult az idei EFOTT

Kellemes időjárással, nagyobb malőröktől és balesetektől mentesen, aktívan és kiemelkedő közösségi szellemben zajlott le a 43. EFOTT

  • Eduline
EFOTT

A Velencei-tó parti rendezvényre kora szombaton lépett be a százezredik látogató, vasárnap estére pedig megdőlt az eddigi csúcs: idén 115.117 ezer ember fesztiválozott.

Napközben 200 féle programlehetőség állt a fesztiválozók rendelkezésére, többek között különböző turisztikai programok, mozi, kiállítók által szervezett játékok, bűnmegelőzési szervek aktivitásai, 30 féle sporttevékenység, társasjátékok, nagykivetítős VB nézés, vitorlázás, dodgem, bungee jumping, szimulátorok, szabadulószoba, de még párnacsata és játszóházas gyermekprogramok is. A fiatalok több tucatnyi karrierlehetőségről tájékozódhattak, és arról is hallhattak, mint hogy hogyan célszerű startupot indítani vagy éppen játék közben milliomossá válni.

A 6 napos fesztivál nagyobb balesetektől mentesen zárult: „Az EFOTT idén is megkaphatná a „biztonságos fesztivál” elismerést, a mentősöknek szerencsére nem sok dolguk akadt a rendezvényen, és ezek a feladatok sem nyúltak tovább egy-egy boka- vagy csuklósérülés ellátásán. A nap okozta égések tekintetében azért nagyobb óvatosságra inteném a fiatalokat” – jelentette ki Orosz Csaba, a rendezvény biztonságért felelős szakembere.

Ilyen a hangulat az idei EFOTT fesztiválon: sörjóga, vitorlázás és hatalmas koncertek

Nyár, fesztiválszezon, sör... és jóga?? Igen, létezik egy mozgásforma, amit az EFOTT fesztivál július 10-16. között vezetett be a mindennapokba. Mutatjuk, hogy néz ki. Mi is az a sörjóga? A mozgásforma alkohollal történő ötvözése során jógamozdulatokat egészítenek ki sörkortyolgatással, így párosítva a kellemest a hasznossal.

Hozzászólások
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.