Balatoni Katalin szerint veszélyes lenne visszaadni az iskolákat az önkormányzatoknak

Balatoni Katalin szerint az iskolák önkormányzati fenntartásba való visszaadása nem lenne jó megoldás, több településen ugyanis nincs meg az intézmények működtetéséhez szükséges szakmai háttér.

„Vissza az önkormányzatokhoz az iskolákat! – mondják sokan meggyőződésből. Miért ne?” – írta Facebook-oldalán Balatoni Katalin, az Orbán-kormány miniszteri biztosa. Balatoni szerint többek között azért nem lenne jó megoldás visszaadni az iskolákat az önkormányzatoknak, mert sok helyen nem gondoskodnak megfelelően az oktatási intézményekről, illetve nincs meg az ehhez szükséges szakmai, szakértői háttér.

A bejegyzéshez a Hír TV-nek adott interjújából is megosztott egy részletet, amelyben úgy fogalmazott, szerinte „felépített kommunikáció”, hogy csak az önkormányzatoknál lennének jó kezekben az iskolák.

Szó sincs róla. Én akkor még nem voltam a kormányzatban, de utólag pontosan szembesültem azzal, hogy mennyire hanyagolták el az épületeket, mennyire nem tudtak szakmailag helytállni. Honnan tudna mondjuk egy polgármester vagy egy jegyző az oktatás területén helytállni? Egy kisebb településen ez hatalmas gond

 – mondta.

Balatoni az önkormányzati fenntartásban működő óvodákat hozta fel példaként: mint fogalmazott, munkája során folyamatosan olyan visszajelzésekkel találkozott, amelyek szerint az intézmények nem kapnak megfelelő szakmai segítséget a településvezetéstől, egyes esetekben pedig inkább akadályozzák a munkájukat. Hozzátette, találkozott olyan településekkel is, ahol a vezetés fontosnak tartotta, hogy megfelelő szakember foglalkozzon az óvodák vagy az iskolák ügyeivel, összességében azonban szerinte „rendkívül nagy szakértelembeli hiány” van ezen a területen.

A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy amikor egy településen spórolni kell, annak szerinte az oktatás is kárát láthatja.

Mindig valamin ugye spórolni kell, mindig valamin le kell húzni, akkor az legyen mondjuk a pedagógusoknak a bére, az legyen az oktatási intézménynek az eszköze vagy a felújítása. És ebből emelte ki a Fidesz-kormányzat az iskolákat

 

– fogalmazott, és hozzátette: találkozott olyan óvodaigazgatóval, aki az intézmények központibb fenntartását szorgalmazta.

Rengeteg óvodaigazgató ebben a két és fél évemben szinte könyörgött, hogy legyen valami központibb átvétele az óvodáknak is, mert nem jutnak dűlőre a településeiken

– mondta, hozzátéve, hogy szerinte az önkormányzati fenntartásnak „rendkívül sok veszélye van”.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.