szerző:
Eduline

Péntek délután a földrajzvizsgával fejeződött be a 2018-as tavaszi érettségi szezon második hete. Most megnézhetitek, hogy jól oldottátok-e meg a második rész feladatait. Itt a nem hivatalos megoldás. A földrajz érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának.

©

Ahogy már korábban írtuk, a holdfázisokról, a szélrendszerekről, a földrajzi övekről, a születési és halálozási rátáról, a különböző településtípusok lakosságszámának változásairól, kötvényekről, devizáról, részvényekről és a Csád-tóról is kaptak feladatokat a diákok a középszintű földrajzérettségin.

A földrajzvizsga középszinten 120 percig tartott, két feladatsort (I. rész: topográfiai ismereteket, képességeket ellenőrző feladatsor, II. rész: földrajzi ismeretek és képességek meglétét vizsgáló feladatsor) kellett megoldani.

Itt nézhetitek meg a mai középszintű földrajzérettségi második részének első öt feladatának megoldásait megoldást:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Földrajzérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Péntek délután a földrajzvizsgával fejeződik be a 2018-as tavaszi érettségi szezon második hete. Az Eduline-on folyamatosan beszámolunk a feladatokról, diákokat és tanárokat kérdezünk az írásbeliről, és persze megtaláljátok a nem hivatalos megoldásokat is. A földrajz érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának.