Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Aki egyetem mellett szeretne dolgozni, annak ideális választás lehet egy duális képzés. A duális képzések hallgatói tanulmányaik mellett szakmailag minősített vállalatoknál végeznek gyakorlatot, és fizetést is kapnak.

Jelentős különbségek a szünetekben és a vizsgaidőszakban tapasztalhatók, hiszen egy duális képzésben részt vevő hallgató éppen ekkor tölti a gyakorlatát. A partnervállalatok a vizsgaidőszakban kötelesek elengedni a vizsgákra a hallgatóikat, ezen felül a diákok szabadságot is kivehetnek, évente minimum 20 nap szabadságuk van – írja az Oktatási Hivatal.
De milyen szakon van duális képzés?
Duális képzésre műszaki, informatikai, agrár, természettudomány és gazdaságtudományi képzési területen, illetve a szociális munka alapszakon lehet jelentkezni. Aki duális képzésen vesz részt, tanulmányai mellett szakmailag minősített vállalatoknál végez gyakorlatot.
Miben más a duális képzés, mint egy "sima" szak?
A duális képzésen és a hagyományos képzésen tanulók kurzusai, vizsgakövetelményei megegyeznek, az iskolapadban ugyanazt a tudást szerzik meg, de maga a képzés intézményi és vállalati szakaszokra oszlik.
A vállalatok saját igényeik szerint képzik a hallgatót, gyakorlati ismeretekkel bővítik, kiegészítik a hallgató intézményi képzését. A partnervállalatok hallgatói munkaszerződést kötnek a kiválasztott hallgatóval, akinek így kettős jogviszonya lesz: egyrészt az adott felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, másrészt hallgatói munkaszerződésével a képzésben részt vevő cég munkavállalójának számít.
Komoly anyagi teher lehet, ha albérletbe költöznétek: ilyen árakra számíthattok idén
Július 25-én, a felvételi ponthatárok kihirdetésével elindul az egyetemisták és főiskolások rohama az albérletekért. A fővárosban egy egyszobás lakás havi bérleti díja átlagosan 96 ezer forint körül indul, míg a vidéki nagyvárosokban átlagosan 73 ezer forint. Budapesten az elmúlt tíz évben több kerületben megduplázódtak az árak - derül ki az Otthon Centrum friss albérleti körképéből.
Mennyi időre szól a vállalattal kötött munkaszerződés?
A képzés teljes időtartamára szól, de a szerződés lejárta után a hallgatónak nem kötelező a partnervállalatnál maradnia.
Milyen díjazással jár a vállalati munkaviszony?
A vállalat a képzés teljes idejére díjazásban részesíti a hallgatót, ami hetente a minimálbér 15%-át jelenti.
Hogyan lehet jelentkezni?
A duális képzési formában induló szakokról Felvi oldalán az Egyetemek, főiskolák menüpont alatt a meghirdetett képzéseknél lábjegyzetben lehet olvasni. Duális lábjegyzettel rendelkező képzésre kell jelentkezni, ezen kívül sikeresen kell teljesíteni egy kiválasztási eljárást, amelynek az eredményéről még a központi felvételi eljárás sorrendmódosítási határideje előtt értesítik a jelentkezőt.
A kiválasztási eljárásokról, jelentkezésről az adott felsőoktatási intézményeknél és a duális partnervállalatoknál informálódhattok. A duális képzésről általánosan itt olvashattok.
Ez a szak a legnépszerűbb a természettudományi képzések között 2018-ban
Hányan jelentkeztek a 2018-as felvételin a természettudományi alapszakokra? Melyek a legnépszerűbb alapképzések? Itt találjátok az összes és az első helyes jelentkezők számát népszerűség szerint. Összesen 5254-en jelentkeztek természettudományi képzésre 2018-ban, ebből 2879-en jelöltek meg valamilyen képzést első helyen.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.