szerző:
Eduline

Február 15-ig jelentkezhettek a 2015-ös felvételire: íme, ezeken a szakokon húztak a minimumponthatárnál magasabb, központi limitet.

©

Vasárnapig jelentkezhettek a szeptemberben induló egyetemi és főiskolai képzésekre. Az alap- és osztatlan szakok többségén azok, akik elérik a minimumponthatárt - ez 2015-ben 280 pont, amelyet az emelt szintű érettségiért, a nyelvvizsgáért és az OKJ-s szakképesítésért járó többletpontokkal együtt, de a más jogcímen járó többletpontok nélkül kell elérnetek -, és beférnek a szakos kapacitásba, állami ösztöndíjas formában kezdhetik el a képzést. Az intézmények ennél magasabb limitet is meghatározhatnak, de ez ritkán fordul elő - mindenesetre nézzétek meg a korábbi évek pontszámait.

A szakos kapacitás, amelyet a felvi.hu-n, az Egyetemek, főiskolák menüpontban, az adott szaknál nézhettek meg, azt mutatja, hogy az állami ösztöndíjas és az önköltséges képzésre összesen hányan kerülhetnek be. Itt minden fontos infót megtaláltok a felvételiről, itt pedig a legfrissebb cikkeinket olvashatjátok.

2015-ben ugyanakkor 41 alap-, illetve osztatlan szakon - a korábbi 16 mellett további 25 képzésen - központi, előzetes ponthatárt határoztak meg: ezeken csak az kerülhet be állami ösztöndíjas helyre, aki ezt eléri.

Fontos, hogy ezek is csak minimális követelmények: ha a szakos kapacitás és a jelentkezők pontszáma alapján magasabb ponthatár alakul ki, az lesz a limit az ösztöndíjas képzésen. A 16, korábban is központi ponthatáros képzés önköltségét itt, az újabb 25 képzés tandíját pedig itt nézhetitek meg.

Állami ösztöndíjas képzések központi ponthatárai 2015-ben

alkalmazott közgazdaságtan 465

állatorvosi 400

általános orvosi 380

andragógia 430

anglisztika 310

emberi erőforrások 443

építészmérnöki 330

erdőmérnöki 300

fogorvosi 390

gazdálkodási és menedzsment 455

gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés 465

gyógypedagógia 350

gyógyszerészeti 400

humánkineziológia 370

igazságügyi igazgatási 424

jogász 460

kereskedelem és marketing 449

kommunikáció- és médiatudomány 455

közszolgálati 440

lótenyésztő, lovassportszervező agármérnök 300

magyar 310

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási 410

nemzetközi gazdálkodás 460

nemzetközi tanulmányok 465

ókori nyelvek és kultúrák/asszirológia 310

ókori nyelvek és kultúrák/egyiptológia 310

ókori nyelvek és kultúrák/klasszika filológia 310

pénzügy és számvitel 458

politológia 300

pszichológia 420

rekreációszervezés és egészségfejlesztés 310

sportszervező 310

szabad bölcsészet 310

szociológia 300

tájrendező és kertépítő mérnöki 350

osztatlan tanári 305

társadalmi tanulmányok 300

történelem 310

történelem/régészet 300

turizmus-vendéglátás 428

üzleti szakoktató 440

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!