Több mint 81 ezer diák sorsa dől el ma délelőtt - az idén is a matek a mumus?

A matematika írásbelikkel folytatódnak ma reggel nyolc órakor az idei érettségik. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1278 helyszínen 80 144 diák, emelt szinten 82 helyszínen 3897 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.

  • eduline/mti
Túry Gergely

Középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, míg emelt szinten angol, francia és német nyelven is lesz vizsgázó - írták. A matematika vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg, 45 perc alatt, majd a II. feladatlapra 135 perc áll rendelkezésre. A feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg a tanuló az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. A matekérettségiről itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat.

Itt van az első rész nem hivatalos megoldása!

A középszintű matekérettségi második részének nem hivatalos megoldása.

Nagy meglepetés a matekérettségin: kilenc feladatot nyolcadikos tudással meg lehetett oldani - itt vannak az első tanári vélemények.

Friss infó a matekérettségiről: kellemetlen meglepetés érheti a diákokat

Itt vannak a legfrissebb infók a középszintű matekérettségi második részéről

Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik, az első három feladatot tartalmaz, amelyek egy vagy több kérdésből állnak. A második rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ezek értékelhetők.

Feladatsorok és megoldások az eduline-on

Az eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, iratkozzatok fel hírlevelünkre, vagy lájkoljátok Facebook-oldalunkat. Az érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

A matematika emelt szintű írásbelije 240 perces. Az írásbeli vizsga két részes, és a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, ebből négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

A vizsgázónként megengedett segédeszközök közép- és emelt szinten: függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, melyekről a vizsgázó gondoskodik. Ezeket az eszközöket a vizsgázók a vizsga során egymás között nem cserélhetik. A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.