Hány félévig tanulhattok állami ösztöndíjjal?

Hány szemesztert végezhettek el ingyen? A legfontosabb tudnivalók az állami ösztöndíjról.

  • Eduline
Shutterstock

A felsőoktatásban - felsőoktatási szakképzésen, alap- és osztatlan képzésen, illetve mesterképzésen - összesen 12 félévig tanulhattok ingyen, ezt hívják támogatási időnek. Kivétel az olyan osztatlan képzés, amelynek 10 félévnél hosszabb a képzési ideje - ebben az esetben 14 félévetek van. Fogyatékossággal élő hallgató esetében a támogatási idő maximum 4 félévvel lehet hosszabb.

Egy adott szakon a képzési időn felül maximum két félévig tanulhattok ingyen, egy hat féléves alapképzésen tehát maximum nyolc félévig. A megmaradt állami féléveket akár egy másik alapképzésen is igénybe vehetitek.

A párhuzamos képzésre vonatkozó "kedvezmény" viszont megszűnt: ha egy év csúszással szeretnétek egyszerre két alap- vagy két mesterszakot elvégezni, akkor is duplán fogynak az állami féléveitek.

Fontos, hogy az "elhasznált" félévekbe a megkezdett, de be nem fejezett szemeszterek is beletartoznak, kivéve, ha betegség, szülés vagy más, nektek fel nem róható ok miatt nem tudtátok teljesíteni a követelményeket.

Hasznos infók

A pontszámítási kalkulátor segítségetekre lehet, azt itt találjátok.

A 2015-ös felvételi ponthatárok is támpontot adhatnak, itt nézhetitek meg őket.

A 2016-os felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket innen elérhetőek.

A 41 szak listáját, amelyen központi ponthatárt húztak, itt találjátok.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.