Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Így csap le a kormány a felvételiző diákokra: vasszigor és kevés pluszpont

5

A 2014-es felvételi időszakban már sem az OKJ-s végzettségért, sem a nyelvvizsgáért, sem az emelt szintű érettségiért nem kaphatnak többletpontokat a diákok – áll a felsőoktatási tervezet legújabb, szerkesztőségünk birtokába jutott változatában.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2016-tól senki nem jelentkezhet egyetemre vagy főiskolára, ha nem szerez legalább egy C típusú, középfokú nyelvvizsgát – az új szabály először azokra a diákokra vonatkozik majd, akik idén végzik a nyolcadik évfolyamot. Így "a nyelvvizsgáért és az emelt szintű érettségiért számítható többletpontok rendszere értelemszerűen megszűnik” – olvasható a felsőoktatási koncepció legújabb változatában.

Felvételi öröm 2011 júliusában. Jövőre már nehezebb lesz
Felvételi öröm 2011 júliusában. Jövőre már nehezebb lesz
hirdetés

A nyelvvizsga és az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele miatt mindez nem meglepő, az viszont már újdonság, hogy a koncepció nem tesz említést az OKJ-s végzettségért járó többletpontokról, sőt leszögezi, hogy „többletpontok kizárólag – jogszabályban meghatározott módon – versenyeredményekért adhatók”. Emelt szintű vagy felsőfokú OKJ-s szakképesítésért, illetve szakirányú technikusi képesítő bizonyítványért ebben az évben még 24 pont járt, ezt a többletpontforrást elsősorban azok a diákok használták ki, akik elsőre nem jutottak be a kiválasztott szakra, ezért egy év alatt elvégeztek egy OKJ-s képzést.

Fontos változás, hogy a kormány tervei szerint a hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő, gyermeket nevelő felvételizők sem kapnának többletpontot (már idén is kevesebb, a korábbi 50-25 pontnál kevesebbet, 20-40 pontot kaptak), hanem külön keretszámot hoznának létre számukra, vagyis meghatároznák, hogy az adott szakra hány hátrányos helyzetű, tartós beteg stb. hallgatót vehetnek fel az egyetemek és főiskolák. Hogyan változnak a felvételi szabályai 2012-ben és 2013-ban? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Az összpontszámba nemcsak az érettségi és tanulmányi eredmények, hanem a szóbeli felvételin nyújtott teljesítmény is beleszámít majd – jelenleg néhány szakon kívül sehol nem tartanak alkalmassági vizsgát, az oktatási államtitkárság azonban azt szeretné, ha a jövőben az intézmények ellenőrizni tudnák a jelentkezők alapműveltségét, valamint a „választott szakterület iránti fogékonyságát és érdeklődését”.

eduline

Hozzászólások (5)

Tarragone

Viszont azt is tudom, hogy sokan azért mennek FSZ képzésre, mert oda jóval könnyebb bejutni (pl gépészmérnöknek kell fiz,matek), egy gépészmérnök-asszisztens FSZ képzésre pedig nem. Ezért rengeteg intézmény ontja magából a "jobbnál-jobb" ilyen jellegű képzéseket, és még így is reklámozzák magukat, ahogy lentebb is írtam.

Tarragone

Kedves Zit! miért szálljak le az FSZ képzésről? A kommenteknek a véleménynyilvánítás a lényege. Miért írsz olyan, amit én nem is írtam? Nem írtam olyat, hogy lenézném őket, sőt azt gondolom, hogy ahelyett, hogy a "legyen 40%-os diplomásarány" féle EUs irányelvet követnénk inkább a szakképzéseknek, fizikai mesterségeknek adnának teret.

Zit

Itt nem arról van szó, hogy ki teljesít jobban, és mit tanult eddig, ez nem érdekes. Céljuk: minél kevesebben érjék el a ponthatárt. T: Az FSZ képzésről meg szállj le, fogalmad sincs róla, ha így nyilatkozol - gondolom a szakmunkástanulókat is lenézed + mindenki mást is...

Tarragone

Valóban. Egy középfokú nyv az nem jutalmazandó, hanem elvárható, ha már vki egyetemre akar járni. De a 2., 3., 4. közép és felsőfokú nyv-ért adnék többletpontot, így sztem hülyeség az, hogy ezt ámblock elvonják.
Annak örülök hogy mostmár a sok FSZ képzéssel foglalkozó intézmény nem írhatja ki a honlapjára, h azért jó az FSZ képzés, mert akkor könnyebben felvesznek az egyetemre.

Kamupipőke

Hát tényleg indokolt, hogy az okosabbak ne kapjanak többlet pontot, mert akkor gyorsan kiderül, hogy okosabbak, mint a Rózsi meg a kis segédje, a Nyalsz László (nem Dux, azt csak szeretnél!)Ha valaki a diploma megszerzése után kivált egy egyszerű egyéni vállalkozói igazolványt és arra ad be évente nullás adóbevallást, akkor a Rózsi meg Nyalsz fogja tudni, hogy munkanélküli-e vagy Új-Zélandon él?

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X