A gimnáziumok rangsorát hagyományosan a Köznevelés című oktatási hetilap teszi közzé minden évben. A szempontrendszer évek óta ugyanaz, eszerint a következő kategóriákban mérik az intézményeket: felsőoktatási felvételi arányok, sikeres nyelvvizsgát tevők aránya, az országos középiskolai tanulmányi versenyeken elért eredmények, illetve a felvételi vizsgákon résztvevők érettségi átlagpontszámai alapján. A nyelvvizsgákat a sikeres felvételizők körében számolják, ebbe a rangsorba viszont nem számítanak bele a nemzetiségi, illetve a két tanítási nyelvű gimnáziumok.

A mérésekbe az iskolák 2004 és 2008 közötti eredményei kerültek beszámításra, így öt évre visszamenőleg lettek kialakítva a pontszámok. Fontos tudni, hogy külön listákban szerepelnek a szakközépiskolák, és az ún. vegyes intézmények is (amelyek egyszerre szakközépiskolák és gimnáziumok is), ezek tehát önálló mérés tárgyát képezik.

Az OKTV-k bajnokai

Kimagasló fővárosi fölény figyelhető meg az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek eredményeit böngészve, hiszen itt azt találjuk, hogy míg a Fazekas a maga 1305 pontjával gyakorlatilag verhetetlen, és a dobogó másik két helyén is patinás budapesti gimnáziumok állnak: második a Radnóti Miklós Gimnázium 673 ponttal, míg harmadik az Apáczai Csere János Gimnázium 297 ponttal. A lista felállításához szintén az elmúlt öt év eredményeit vették figyelembe, összesen 4279 versenyző helyezéseit rangsorolták.

A nyelvvizsgát szerzők arányát tekintve a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium viszi a pálmát, amelyet a szintén győri Révai Miklós Gimnázium követ, és csak harmadik a budapesti Eötvös József Gimnázium. A dobogós helyek közötti százalékos különbség persze gyakorlatilag elhanyagolható, érdemes azonban megfigyelni a pontszámokat: az első helyezett 98,3 százalékot kapott, míg a második és a harmadik 96,8, illetve 96,2-t. Ez lefordítva annyit jelent, hogy szinte mindenki, aki ezekből az iskolákból a felsőoktatásban tanul tovább (márpedig láthatjuk azt is, hogy ez majdnem az összes végzős diákra vonatkozik), már a bejutás pillanatában rendelkezik legalább egy érvényes nyelvvizsgával.

Nem rangsorok, csak mérések

„Tizenöt éve vizsgálom a középiskolák mutatóit, és az adatokat minden évben megjelentettem egy könyvben.” – mondta el az eduline-nak Neuwirth Gábor, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa. „Magam azonban nem vonok le következtetéseket az adatokból. Országszerte minden iskolának megvannak az adatai, ezek közül kérte el tőlem idén a Köznevelés című hetilap a legjobb helyen álló gimnáziumokat. Az általam átadott adatokat azonban nem tekintem rangsornak - ez súlyos hiba is lenne.

A legtöbb szülő persze azt nézi, mennyire előkelő helyezésű iskolába tudja beíratni a gyerekét. Sok esetben azonban ez éppen, hogy nem tesz jót a gyereknek, mert sokkal jobban ki tudna teljesedni például egy közepes mutatókkal rendelkező iskolában, mint egy ún. elitgimnáziumban.” – teszi hozzá az oktatáskutató.

Neuwirth Gábor maga is számtalan fórumon elismerte már, hogy a listák csak azt tudják mérni, ami számokban mérhető. Márpedig ez korántsem minden. Az iskolák is, és a családok is túlbecsülik a rangsorok jelentőségét – fogalmaz az adatgyűjtő. Ha valaki pusztán a sorrendiség, vagy az előkelő helyezések alapján választ iskolát, az nagy hibát követ el. Hiszen a számok nem tükrözik az iskolában folyó nevelés erkölcsi, szellemi, és legfőképp pszichés vonatkozásait, mint ahogy arról sem tudnak megbízható képet alkotni, hogy milyen a tanári kar összetétele és pedagógiai elköteleződése: emberszámba veszik-e a diákokat, vagy csak statisztikai adatot látnak bennük, akik hozzák a pontokat, és vele együtt a hírnevet.

„Diákanyag” és anyagi helyzet

Annak ellenére, hogy a számok „misztifikálásával” sokan nem értenek egyet, és a publikált rangsorokat nem tartják mindenre kiterjedőnek, párhuzamok igenis vannak a számmal megfogható, és az egyéb kategóriába tartozó teljesítmények között. Az utóbbi pár évben Neuwirth Gábor is megpróbálkozott egy új szempontrendszer felállításával. Minden évben eljuttat az iskolákhoz egy kérdőívet, amely az ott tanulók szociokulturális hátterét vizsgálja. A kitöltés természetesen anonim, de így is fontos adatok birtokába jut az összesítő. Így mérhető például az egyes iskolák diákjainak családi háttere, vagy a szülők iskolázottsága.

A szülői háttérrel pedig szorosan összefügg a diákok teljesítménye, és természetesen az előmenetelük is. Ezért torzítanak a rangsorok, hiszen a legjobb iskolákba a legjobb képességű tanulók járnak – bekerülésüket legtöbbször szigorú felvételi vizsgák előzik meg. És végül, de nem utolsó sorban az intézmény jó anyagi háttere is csodákra képes.

A fővárosi Puskás Technikum például úgy jutott nyolc év alatt a szakközépiskolai lista élére, hogy igazgatója okosan használta fel a rendelkezésére álló alapítványi forrásokat. A pénzből ösztöndíjakat juttatott diákjainak, ezen felül pedig, ha valaki sikerrel szerepelt egy tanulmányi versenyen, úgy a jutalom járt neki, és felkészítő tanárának is. Ezt a fajta motivációs rendszert persze a legtöbb iskola nem engedheti meg magának.

Kanaki Anna

eduline