Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Nagy megpróbáltatás elé néznek ezen a hétvégén a középiskolába felvételiző nyolcadikosok. Ha nem tudjátok, mire számíthattok, és hogy miket vihettek magatokkal a 45-45 perces írásbeli vizsgákra, most összeszedtünk mindent, amit érdemes tudnotok, hogy biztos felkészülten érkezzetek.
Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a felvételi vizsgák az ország összes érintett intézményében január 21-én, szombaton 10:00-kor kezdődnek. Ahhoz, hogy megírhassátok, magatokkal kell vinnetek egy azonosításra alkalmas fényképes igazolványt, tehát a személyi igazolványotok, diákigazolványotok, vagy útleveletek.
Az azonosítást követően 45-45 percetek lesz, hogy kitöltsétek a 10-10 feladatból álló, 50 pontos magyar nyelv és matematika feladatlapokat, melyek között 15 perc szünetetek lesz egy kicsit kifújni magatokat. A feladatlapokat csak és kizárólag kék vagy fekete színű tollal tölthetitek ki, a rajzokhoz viszont - ha szükséges - használhattok ceruzát.
Mire számíthattok magyarból?
A központi írásbeli vizsgát minden évfolyam (6 és 8 évfolyamos gimnáziumba, vagy 9. osztályba felvételizők) számára az alaptanterv alapján állították össze, konkrét tárgyi tudás helyett viszont sokkal inkább azokra a képességeitekre kíváncsiak, amiket az elmúlt évek alatt megszereztetek.
Tízből kilenc feladat egy-egy részkérdéshez, részképességhez kapcsolódik, amikkel felmérik többek között a gondolkodási, szövegértési és szövegalkotási, valamint helyesírási és véleményalkotási ismereteiteket, képességeiteket. Ugyanakkor ezek a feladatok akár szépirodalmi, ismeretterjesztő vagy köznapi szövegekhez is kapcsolódhatnak, ezért nem árt tisztában lenni az elmúlt évek tananyagával.

Ha kíváncsiak vagytok, akkor itt nézhetitek meg a korábbi évek feladatsorait és a kérdéseket.
Amikor ezekkel készen vagytok, egy kicsit hosszabb és komplexebb, szövegalkotási feladat vár rátok. A feladat leírására figyelve ugyanis egy adott témáról, adott műfajban kerek, egész szöveget kell megfogalmaznotok, tartva magatokat a megadott terjedelmi korláthoz. Írás közben az alapvető nyelvhelyességi és helyesírási követelmények mellett ügyeljetek arra is, hogy a szöveg külalakja és szerkesztése is rendben legyen, és a stílusa is megfeleljen a feladatleírás követelményeinek, hiszen az értékelés során ezekért is pontok járnak.
Milyen lesz a matekvizsga?
A magyarhoz hasonlóan itt is 10 feladatot kell megoldanotok 45 perc alatt, ezek a feladatok azonban nem csak a lexikai tudásotokra, hanem az egyszerű, gondolkodási képességeitekre is kíváncsiak, esetenként pedig akár többféle kompetenciátokat is egyszerre mérnek.
A vizsgán előforduló témaköröket itt nézhetitek meg - előkerülhet például a függvények, értelmezési tartomány, az értékkészlet fogalma, a tengelyes tükrözés és tulajdonságai, a hasáb és a henger felszíne és térfogata, sőt lehetnek egyenletek, törtes műveletek, tizedestörtek, szöveges feladatok is. A feladatoktól nem kell tarani, írja az Oktatási Hivatal, hiszem az idei feladatlapok sem témaköreikben, sem felfogásukban, sem szerkezeti szempontból nem térnek el lényegesen az utóbbi évek feladatlapjaitól. Ennek megfelelően az előző évek feladatlapjai teljes mértékben felhasználhatók (voltak) az eredményes felkészüléshez.
Ezek a feladatok főként az előző évek tananyagaira építenek, így akkor sem kell aggódnotok, ha az iskolai matekórákon az elvártnál egy kicsit lassabban haladtatok. A matematikai képességeitek mellett alkalmaznotok kell a feladatmegoldó készségetek, a problémaérzékenységetek, a kreativitásotok, a logikai biztonságotok, de a koncentrációtokra és a szabálykövetési képességeitekre is szükség van, hogy biztos a lehető legtöbb pontot zsebeljétek be. Mindezek mellett az is fontos, hogy átláthatóan és rendezetten dolgozzatok, a megoldásaitok pedig egyértelműek és olvashatóak legyenek.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.