Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
„A rövid feladatok megoldásához kellett tárgyi tudás, de jó logikai készséggel és szövegértési képességekkel elég magas pontszámot lehet szerezni” – mondta az Eduline-nak Edényi László történelemtanár, a fővárosi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója, hozzátéve: az első részben magas a gazdaságról szóló feladatok aránya, „előnyösebb, ha a feladatlap a történelem minden területére kiterjed, tehát a szellemi kultúrára, az életmódra is”, de maguk a feladatok jók, ahogy a megadott források is.
Itt vannak a középszintű történelemérettségi megoldási javaslatai
A szaktanár szerint az esszéfeladatok is nagyon kedvezők voltak, ezek a témák gyakran szerepelnek az érettségin. „Fontos volt ugyanakkor, hogy a diákok jól értelmezzék a feladatokat, például a trianoni béke következményeiről szóló esszénél kifejezetten a népességre és a gazdaságra gyakorolt hatásokat kellett kiemelni. A feladat végén egyébként az is szerepel, hogy a politikai vezetés és a közvélemény hogyan viszonyult a békéhez – a közvéleményről keveset tudnak a diákok, de a feladatsorban lévő plakát segíthetett nekik. A politikai vezetés véleményéről azonban tanultak” – mondta Edényi László. Hozzátette: a többi feladatnál nem volt jelentősége, hogy idén már nem lehet használni a kronológiát tartalmazó, régebbi kiadású történelematlaszokat, ám Trianonról az új atlasz valóban kevesebb információt tartalmaz, mint a korábban használható kiadványok.
Ezek voltak helyes válaszok töriérettségin: itt a hivatalos középszintű javítókulcs
Ezekre kaphattok pontot az emelt szintű töriérettségin: feladatsor és hivatalos megoldások
„A Szent Istvánról szóló esszénél szintén figyelni kellett arra, hogy csak az egyházszervezésre és a kereszténység elterjesztésére kellett kitérni, olyan politikai eseményekbe nem kellett belemenni, amelyek nem ehhez a témához kötődnek. A diákoknak sokat segíthetett az ábra és a két forrás, amelyet ehhez a feladathoz kaptak” – magyarázta a szaktanár, aki szerint ennél és a Trianonnal foglalkozó esszénél is fontos volt, hogy minden forráshoz három megállapítást próbáljanak fűzni a diákok.
A sztálini propagandát szintén jó érettségi témának tartja Edényi László, „az nyilván változó, hogy ki mennyire ismeri az ideológiai hátteret, de az biztos, hogy valamennyit tud írni erről a témáról”. Ugyanakkor a másik rövid – a középkori uradalmakról szóló – esszéfeladat is népszerű lehetett. „Ez a téma szinte az összes érettségin szerepel, egy olyan téma, amely sokszor előkerül a történelemtanítás során. Ha valaki megnézte az előző évek érettségi feladatsorait, biztos, hogy találkozott ilyen témájú feladattal” – mondta, hozzátéve: itt is ragaszkodni kellett a konkrét témáról, tehát nem általában a feudalizmusról várnak a tanárok esszét.
Megoldások egy helyen: rövid feladatok és esszék javításai
Itt megnézhetitek a rövid feladatok, a rövid esszék és a hosszú esszék megoldási javaslatait. Itt az összes töriérettségi megoldás egy helyen.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.