Egyetemisták, figyelem! Fontos határidő közeleg, akár meg is büntethetnek, ha nem pótoljátok időben

Alig egy hetetek maradt, hogy új matricát igényeljetek a diákigazolványotokra – ha eddig nem tettétek meg.

Március 31-én lejárnak a felsőoktatásban lévő diákigazolványok érvényességi matricái. Fontos, hogy időben gondoskodjatok az új matricáról, különben nem vehetitek igénybe a diákkedvezményeket.

Matricát általában a hallgatói ügyfélszolgálaton van lehetőségetek kikérni, ennek nyitvatartásáról az intézmények honlapján tájékozódhattok.

Akár büntetés is járhat, ha nincs érvényes matrica

Ha nincs érvényes matricátok, de diákbérlettel használjátok a tömegközlekedést, az ellenőrök 25 ezer forint pótdíj kifizetésére kötelezhetnek, amit 30 napon belül kell kifizetni. Ha a helyszínen kiegyenlítitek, abban az esetben 12 ezer forintra mérséklődik a büntetés összege.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.