Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szükségetek lesz rá, ha nem jön meg október 31-ig az új diákigazolványotok.
Az új diákigazolványok kiállítása átlagosan 30-60 napot vesz igénybe, ezért ha nem igénylitek időben, könnyen előfordulhat, hogy nem érkezik meg október 31-ig, azaz az érvényességi idő lejártáig. Ha pedig erre nem figyeltek, akár több ezer forintos büntetéseket is kaphattok, amennyiben úgy vesztek igénybe diákkedvezményeket - például tömegközlekedésen - hogy arra érvényes igazolás vagy matrica hiányában nem vagytok jogosultak.
Szerencsére erre van megoldás.
Az új diákigazolványotok igénylése során kaptok egy nyomtatványt, amin szerepelnek az adataitok, egy fénykép rólatok és az igazolványszámotok. Ez egy ideiglenes diákigazolvány, ami ha nálatok van, ugyanúgy jogosít titeket a kedvezmények használatára, mint a plasztikkártya.
Ezt 60 napig használhatjátok, és ha ennyi idő alatt sem érkezik meg az új igazolványotok, térítésmentesen kérhettek újat az iskolátokban vagy az egyetemetek tanulmányi osztályán.
Akkor is kérhettek továbbá ilyen dokumentumot, ha megsérült, vagy elveszett a diákigazolványotok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.