Ezek a 2019-es felvételi legnépszerűbb képzései a Kaposvári Egyetemen

Több mint tíz százalékkal emelkedett a jelentkezők száma az elmúlt két évben a Kaposvári Egyetemen. Az idén összesen 2598-an jelentkeztek az intézménybe, 1152-en első helyen.

  • Eduline

A Kaposvári Egyetem az idei felvételi eljárásban is növelni tudta az első helyes jelentkezéseinek számát, ez pedig az elmúlt öt év második legjobb eredményének számít – közölte az egyetem.

Az első helyes jelentkezők több mint fele a pedagógiai, 22 százaléka az agrár, 15 százaléka a gazdaságtudományi, míg 13 százaléka a művészeti képzési területet választotta.  Az idén is nagy volt az érdeklődés az agrárképzések iránt, kiemelve az agrármérnöki osztatlan képzést és a továbbra is rendkívül népszerű a lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki szakot. 

Idén többen jelölték meg a gyógypedagógia szakot, de az óvodapedagógus és a tanító szakot választók száma is növekedett. A Gazdaságtudományi Kar legnépszerűbb képzései továbbra is a kereskedelem és marketing, valamint a pénzügy-számvitel. Csúcsot döntött a színművészképzésre jelentkezők száma is, tavalyhoz képest mintegy 20 százalékkal többen, 396-an szeretnék a Kaposvári Egyetemen tanulni.

Új szakként először hirdették meg a 2019 általános felvételi eljárásban a média design szakot, amely a mostani adatok alapján a következő évek egyik népszerű képzésévé válhat.

A 2019-es felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Ez a tíz legnépszerűbb alapszak a 2019-es felvételin: tarol a gazdálkodási és menedzsment

Gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, mérnökinformatikus - ez a 2019-es felvételi három legnépszerűbb alapszakja. Nyilvánosságra hozták a jelentkezési statisztikákat, idén összesen 112 034-en jelentkeztek egyetemre és főiskolára.

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.