Feljelentették az éttermet, amely ingyen adott hamburgert a kirúgott tanároknak
Az étterem hamburgert is elnevezett az egyik kirúgott kölcseys tanárról.
Az étterem hamburgert is elnevezett az egyik kirúgott kölcseys tanárról.
Összesen 11 ezer forintról van szó.
Nyolc kar 270 dolgozója írta alá eddig azt a dokumentumot, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az oktatás méltatlan helyzete miatt.
A három szülői szervezet nevében szolidaritásukat fejezik ki a Kölcsey Gimnáziumból kirúgott pedagógusokkal, levelet is írtak a tankerületi igazgatónak.
A következő egy hónapban kétnaponta, egy-egy tanórára nem veszik majd fel a munkát.
A Dél-budai Tankerületi Központ előtt tartottak tüntetést szülők szerda reggel. Egy petíciót szerettek volna átadni a tankerület vezetőinek.
Tanárok tucatjai hagyják el a pályát, akiket lehetetlen pótolni - többek között ezzel indokolják a Cserepka Baptista Gimnáziumban tanárai a kétnapos tiltakozást.
Sorra állnak ki az iskolai tantestületek fekete ruhában, hogy szolidaritást vállaljanak a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettesével.
Polgári engedetlenségi akció helyett futni kezd az egyik IX. kerületi középiskola tanára, így szeretné felhívni a figyelmet az oktatásban uralkodó problémákra. A férfi a Facebookon azt írja, négygyermekes apaként egyszerűen nem teheti meg, hogy megtagadja a munkát, az elbocsátás veszélye ugyanis túl nagy kockázat.
Nyolc pedagógus kezdett polgári engedetlenségi akcióba a budapesti Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskolában hétfő délelőtt. Többek között a drasztikus tanárhiány, a megalázó bérek és a sztrájkjog ellehetetlenítése miatt tiltakoznak, és így fejezik ki szolidaritásukat a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettese mellett is. Közben az egyik IX. kerületi középiskolában is megtagadta a munkát hat tanár.
A tantestület tagjai pénteken egy szolidaritási nyilatkozatot is aláírtak Dezsőfi György mellett, melyben követelik a határozat visszavonását, hétfőn pedig az iskola előtt tiltakoznak az akcióval.
Egyre több, korábban tiltakozó pedagógus osztja a levelet, amit tankerülettől kapott, és amiben az igazgató "rendkívüli felmentéssel" fenyegette meg őket, ha ismét megtagadják a munkát. Mindeközben a PDSZ arra kéri az érintetteket, ne írják alá a levelet.
Folytatódik a tanév kezdete óta tartó tiltakozási hullám az iskolákban. A pedagógusok továbbra is az alacsony bérek, túlterheltség és az elavult tananyag ellen emeltek szót.
Ahogy a héten többször, ma is tiltakoztak a pedagógusok több iskolában: van, ahol már tegnap polgári engedetlenségi akcióba kezdtek és volt, ahol sztrájkoltak.
A tanév második hetében kezdtek polgári engedetlénségi akcióba a tanárok több általános- és középiskolában is.
Az iskola több mint 30 pedagógusa kezdett polgári engedetlenségbe hétfő reggel, Budapest belvárosában szerveztek flashmobot.
A Pedagógusok Demokratikus Szervezete (PDSZ) közleményben reagált a kisvállalkozókat hátrányosan érintő törvényjavaslatra.
Negyedik hete tart a tiltakozás az iskolákban, óvodákban és a szakképző intézményekben, szerdán is több intézmény csatlakozott - jövő héten jöhet a többnapos tanársztrájk.
Az Athéni Egyetem előtt tiltakoznak a görög egyetemisták. Nem értenek egyet az új felsőoktatásitörvény-tervezettel.
Úgy gondolják, hogy az átszervezések jelentős hátránnyal és a törvény szerint járó juttatások megvonásával járnak.