Hét dolog, amit minden iskolás átél szeptemberben
Tudjuk, milyen visszaülni két és fél hónap pihenés után az iskolapadba. Gondoljatok arra, hogy legalább nem vagytok egyedül a következő érzésekkel.
Tudjuk, milyen visszaülni két és fél hónap pihenés után az iskolapadba. Gondoljatok arra, hogy legalább nem vagytok egyedül a következő érzésekkel.
Van néhány olyan eszköz, ami nem hiányozhat egy gimis iskolatáskájából - mutatjuk, mit vigyetek mindenképp magatokkal!
Nők tucatjai menekültek a kabuli egyetem épületéből néhány napja, amikor a tálibok elfoglalták az afgán fővárost – volt, aki félelmében elégette a diplomáját és az összes bizonyítványt, amiért az elmúlt években tanult. A harmincas-negyvenes afgán nők még emlékeznek arra, hogy a tálibok 1996-os hatalomátvétele után hogyan szorították ki őket az iskolákból és az egyetemekről. A legtöbben arra számítanak, most is ugyanez fog történni.
Évi 23 milliós fizetéssel keresnek tanárt egy apró skót szigetre északon.
Jelenléti oktatással készülnek és tanítási időben fognak oltani.
Így szeretnének lépést tartani a korral és annak kihívásaival.
A pénzügyi nehézségeit akarta megoldani.
Világszerte kísérleteznek a négynapos munkahéttel, több vállalatnál már évek óta bevált gyakorlat, hogy a péntek szünnap. Vajon a négynapos rendszer az iskolákban is működne? Az Egyesült Államokban már több mint 1600 intézmény kísérletezik a rövidített tanítási héttel - elsősorban nem szakmai megfontolásból, hanem a tanárhiány vagy éppen anyagi problémák miatt. A tapasztalatok vegyesek.
Koronavírus negyedik hullám ide vagy oda, a szülőknek így is nagy költségekkel kell szembesülniük, mire minden iskolaszer a kosárba kerül. Jó hír azonban, hogy több kerületi vagy helyi pályázat közül is lehet válogatni, amelyekkel akár több tízezer forint könnyítést is kaphattok - ebből mutatunk párat.
Néhány héten belül több mint ezer ilyen sírt azonosítottak.
Az UNICEF friss felmérése szerint a szegényebb családok gyerekei jobban ki voltak téve a mentális kockázatoknak.
A szülő ezzel a kísérlettel szerette volna felhívni a figyelmet az intézmények biztonsági hiányosságaira, méghozzá azért, hogy ne történhessen újabb iskolai lövöldözés.
A szülőknek a járványügyi korlátozásokkal indokolták, hogy haza kell vinniük a gyerekeiket.
Bár a korábbinál jóval alacsonyabbak a fertőzési adatok, még mindig terjed a vírus az iskolákban.
Az eset egy Somogy megyei általános iskolában történt.
Első körben a középiskolások egy részének lesz lehetősége az önkéntes tesztelésre, egy héttel később pedig már a felső tagozatos általános iskolásoknak is - közölte Janez Poklukar egészségügyi miniszter.
A francia nyelvből és a filozófiából érettségizők mellett közel 183 ezer általános iskolás diák számára is nagy nap a mai, ugyanis szerdán tartják az idegen nyelvi méréseket. Ez minden diákot érint, aki első idegen nyelvként angolt vagy németet tanul és 6. vagy 8. osztályos.
Május 10-től már a felsősök és a középiskolások is visszatérhettek az iskolákba, így hosszú hónapok után a folyósók és a tantermek ismét megteltek élettel.
Egy interneten terjedő álhír miatt döntöttek így.
Az érettségi első hete után már általánostól középiskoláig mindenki személyesen tanul majd, és ez az év végéig így is marad. A digitális oktatás ugyanis "jól bevált, de a közösség szempontjából fontos a jelenlét is" - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.