Iskolaőrök bevetésen: általános iskolai verekedésbe kellett beavatkozni
Az aulában estek egymásnak a diákok. Végül az iskolaőrnek kellett szétválasztani őket.
Az aulában estek egymásnak a diákok. Végül az iskolaőrnek kellett szétválasztani őket.
A tanítást le kellett állítani és az iskolát is kiüríttették. A 17 éves fiú a diákcsínyéből akár bírósági ügy is lehet.
Az iskolát azután zárták be, hogy az egyik tanárnak pozitív lett a tesztje, csak az őszi szünet után nyitják újra az intézményt.
Az őszi szünet alatt az iskolákban ismét sor kerül a nagytakarításra, Kásler Miklós azt kéri az intézményektől, hogy tekintsenek úgy a szünetre, mintha rendkívüli szünet lenne.
Letöltendőt kapott és a közügyektől is eltiltották azt a férfit, aki tavaly júniusban több mint kétmillió forint értékben lopott diákoktól és szülőktől egy gimnázium tanévzárója alatt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is készített egy felmérést, amelyben kikérték az oktatásban dolgozók véleményét a jelenlegi járványkezelésről. Felmérésük szerint tíz oktatásban dolgozó közül több mint hat meglehetősen vagy nagyon fél a megbetegedéstől.
Három megye kivételével most már Románia szinte egész területén gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, a legnagyobb fertőzési rátával rendelkező román fővárosban pedig a hatóságok az iskolák bezárására készülnek.
Az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendőek a koronavírus elleni védekezéshez - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A köznevelési államtitkár szerint az történt, amit sejtettek és reméltek korábban.
Nem magyar diákok szerepelnek a kormány iskolai fertőzésekről szóló plakátján. A kép ugyanis egy amerikai stockfotó oldalról van.
Egyre többször lehet hallani, hogy egy diák valamilyen tanulási zavarral küzd, de vajon ennek milyen lelki hatásai vannak? Egy iskolapszichológussal beszélgettünk.
Ha egy iskolában, osztályban fertőzött van, akkor az iskolának meg kell tennie a szükséges lépéseket, de vajon mikor és hogyan derül ki, hogy kinek kell karanténba vonulnia?
Donald Trump fontosnak tartja, hogy legyen lehetőség a tanárok folyamatos tesztelésére, hétfőn gyorstesztek kiszállításáról beszélt.
Jocó bácsi kiakadt, hiszen olyan iskolai szabályokkal találkozott, amik fenyegetnek és nem találkoznak az általános járványügyi szabályokkal.
A kötelező maszkviselés az iskolákban, oktatási intézményekben több helyen is vitát váltott ki - sokan ellenzik, vannak azonban olyanok, akik az egyetlen megoldásnak látják. Megnéztük, hogy külföldön hogyan oldották meg a sulis védekezést.
Lassan egy hónapja tart az iskola, több helyen megkezdték munkájukat az iskolaőrök, de mit is csinálnak pontosan?
A PSZ azt tanácsolja, hogy a vírus miatt karanténba kerülő pedagógusok hivatkozzanak Kásler Miklós bejelentésére a táppénzzel kapcsolatban.
Sokat lehet olvasni róla, hogy milyen szabályokat vezettek be az iskolákban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Arról is írtunk már, hogy októbertől mindenhol kötelező lesz a reggeli lázmérés - a diákoknak és a tanároknak is. De mégis hogyan néznek ki az intézkedések a gyakorlatban? Ti meséltetek a tapasztalataitokról.
Romániában is visszatért az élet az iskolákba, azonban sok szülő igényelte a csökkentett időtartamú tanórákat, hogy a gyermekeiknek minél kevesebbet időt kelljen maszkban lenniük. Éppen ezért egyes intézményekben elcsípnek 5-10 percet az órákból, így a diákok nincsenek 3-4 óránál többet maszkban.
Kedden kiment a hivatal a miskolci Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol korábban állításuk szerint hiába jelentették a koronavírusos eseteket, nem történt semmilyen intézkedés. Azóta megkapták a tájékoztatást, volt kontaktkutatás, az érintett osztályok tanulóit pedig hazaküldték.