Rosszul számolták a pontjaitokat? Így tudtok fellebbezni
Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak, ha önhibátokon kívül valami balul sült el.
Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak, ha önhibátokon kívül valami balul sült el.
Az állami ösztöndíjas, nappali tagozatos gépészmérnöki képzések közül a Miskolci Egyetemen 449 pontot kellett szerezni a sikeres felvételihez, míg a Neumann János Egyetemen elég volt 203 pont is.
Gyenge négyes- erős hármas középiskolai bizonyítvány és érettségi is elég volt ahhoz, hogy valakit felvegyenek tanító alapszakra állami ösztöndíjasként, nappali tagozaton.
Hoztunk pár olyan szakot, ahol az átlagnál jóval alacsonyabb ponthatárokat húztak.
Mutatjuk, hány pont kellett az orvosira, gyógyszerésznek, fogorvosnak, valamint ápolás és betegellátás szakra.
Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2025-ös felvételi ponthatárait. Mutatjuk, milyen ponthatárokat húztak a jogi szakokon.
Közel 130 ezren jelentkeztek idén valamelyik magyar egyetem alap, osztatlan- vagy mesterképzésére. Mutatjuk, milyen ponthatárok kellettek a legnépszerűbb alap- és osztatlan szakokhoz.
Egy kattintással elérhetitek az összes egyetem összes képzésének ponthatárát az Eduline-on. Mutatjuk, pontosan hol.
Összeszedtük, milyen teendőitek lesznek, ha felvettek titeket, és akkor is, ha nem.
Ezeken az egyetemeken a legnagyobb a verseny.
Elmondjuk, mikor érkezik a sikeres felvételről (vagy rosszabb esetben az elutasításról) szóló üzenet.
Július 23-án este 8 órakor kihirdették a 2025-ös felvételi ponthatárait. Voltak kisebb meglepetések, de a nagyobb egyetemek népszerű, állami ösztöndíjas képzéseihez idén is kevés volt a színötös érettségi.
Közel 130 ezren izgulnak ma azon, hogy felvették-e őket valamelyik magyar egyetem szeptemberben induló képzésére. Mutatjuk, mely alap- és mesterszakokon a legnagyobb a verseny.
Este 8-kor kiderül, közülük hányan kezdhetik az egyetemet ősszel.
Már csak néhány óra és kiderül, hogy ki, hova került be a 2025-ös felvételi eljárásban. Összeszedtük nektek a legfontosabb tudnivalókat a felvételiről és a ponthatárhúzásról.
Július 23-án nyilvánosságra hozza az Oktatási Hivatal a 2025-ös felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az eseményre mi is nagyon készülünk; mutatjuk, mikkel várunk majd titeket ezen a fontos napon.
Vannak szakok, amiken minden évben nagyon magasra teszik a lécet, és olyanok is, ahol pedig megdöbbentően alacsonyra - kiváltképp azóta, mióta eltörölték a minimumponthatárokat. Összeszedtük, mely egyetemeken és milyen szakokon volt a legalacsonyabb a bejutási küszöb 2024-ben és 2023-ban.
Minden évben van 1-2 olyan szak, amin a bejutáshoz a maximális 500 pont kellett, vagy egy ahhoz közelítő pontszám. Mutatjuk, melyek voltak azok az egyetemek és képzések, amiken az elmúlt három évben extrém magas ponthatárok születtek.
A legtöbb gólyatáborról csak a július 23-i ponthatárhirdetést követően, július végén vagy augusztus elején osztanak meg információkat. Van azonban már most néhány olyan, aminek lehet tudni az időpontjait. Összeszedtük őket.
Vannak szakok, ahol nagyjából minden évben ugyanannyi a ponthatár, míg máshol egyik évről a másikra drasztikusan megugrott, vagy éppen visszaesett a bejutáshoz szükséges pontszám. Összeszedtük, hogy a 2025-ben legtöbb jelentkezőt vonzó mesterképzéseken hogyan alakultak a ponthatárok az elmúlt években.