Menniük kell a diákoknak: életveszélyes a pécsi iskola
A felújítása akár egy-két évig is eltarthat, a diákok addig ideiglenes iskolában tanulnak majd.
A felújítása akár egy-két évig is eltarthat, a diákok addig ideiglenes iskolában tanulnak majd.
Ideiglenes helyszíneken kell tanulniuk a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola diákjainak szeptembertől, mivel elhalasztják a szerkezetileg károsodott épület felújítását - tájékoztatta a Pécsi Tankerületi Központ és az önkormányzat csütörtökön az MTI-t.
Hét éve adták át az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolát, azóta már nagyjából százmillió forintot költöttek javítási munkálatokra, mert a kivitelező nem megfelelő technológiával helyezte fel a faburkolatot. Az ügyet próbálják jogi útra terelni.
Egy másik pécsi iskola is szétázott, a PDSZ szerint évek óta problémás a plafon, végleges megoldást szeretnének.
Az egyik pedagógus szakszervezet szerint nem emberhez méltó körülmények között folyik az oktatás az iskolában.
A szülők segítségét kérték három szekszárdi iskola mosdóinak felújításához.
Nem igazán halad a Bibó-kollégium felújítása, pedig a határidő vészesen közeleg.
Még mindig tíz osztály tanul külső helyszínen a halásztelki iskolások közül.
Több száz millió forintot fordít a Debreceni Egyetem gyakorlóiskoláinak felújítására, karbantartásra idén nyáron. Csaknem háromezer általános és középiskolás tanulhat szeptembertől felújított iskolákban.
Szabó Tünde sportállamtitkár bejelentése szerint a szeptemberben induló tanévben közel ötven hazai településen készül el új tanuszoda, tornaterem, tanterem, illetve újonnan épített iskola.
Rossz állapotú épületet újítanának fel egy hódmezővásárhelyi iskolában, de így nem tudják biztosítani az oktatást a következő tanévben.
A piarista gimnáziumokra meglehetősen busás összeggel segíti ki az állam, állítja az Index.
Két héttel a vizes vb után készül el, pedig a sportesemény miatt nem írtak ki nyílt közbeszerzést a felújításra. Ráadásul az épület beljseje egy darabig még biztosan üres lesz.
Megkezdődött a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának (PTE-GYTK) 450 millió forintos átfogó fejlesztése - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
A fűtéstől a szigetelésen át ablakcserékig szinte mindent felújíthat az ország legnagyobb egyeteme.
Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola meghívót is küldött a szülőknek.
Régészeket éppen nem kellett hívni Óbuda első középiskolájához: végre megtörtént a felújítás.
A futballpálya alatt épülhet meg a TE csarnoka, persze van benn trükk.
A Klik nagy bevásárlásba kezdett, egymilliárd forintot már el is költöttek.
Rengeteg iskolaépületet örököltünk a szocreál időszakából, amelyek homlokzata távolról sem hívogató reggelente a diákok számára. A tanév zárásával bemutatunk szubjektív válogatásunkban néhányat az általunk legdepresszívnek talált iskolaépületek közül.