A KESMA tulajdonába került Demeter Szilárd újságíróképzője
Több milliárd forintból működött a médiaképző, aminek a diákjai többek között az M4 Sportnál és a Magyar Nemzetnél helyezkedtek el, mégis anyagi gondjai voltak a cégnek.
Több milliárd forintból működött a médiaképző, aminek a diákjai többek között az M4 Sportnál és a Magyar Nemzetnél helyezkedtek el, mégis anyagi gondjai voltak a cégnek.
Tornyos Kata
Az angol nyelvű csapatverseny nemcsak a fizikaoktatást és kutatást inspirálja, de a jövőbeli nemzetközi tudósközösség kiépülését is szolgálja.
Egy átlagos hétköznapon, iskolaidőben se mozog eleget a diákok legalább egyötöde, ami az egészségtelen ételek, cukros üdítőitalok és energiaitalok fogyasztásával együtt gyorsan elhízáshoz és egészségügyi problémákhoz vezet. A legjobb időszak a változtatásra a nyár lehet. Bohus Noémi személyi edzővel utánajártunk, hogyan érdemes elkezdeni.
Székács Linda
Kitaláljátok, hogy melyik szót hagytuk ki a szólásokból?
Tornyos Kata
A fesztivált szervező cég még nem nyilatkozott a jövőbeli tervekről.
Egy tanulmány szerint nem véletlenül mondják a baglyokra, hogy bölcsek.
Tornyos Kata
A fiú kifejezetten rosszul érezte magát, ezért apukájával segítséget kértek az Országos Mentőszolgálattól.
Tornyos Kata
Cseuz László élete során eddig körülbelül 200 ezer kilométert kerekezett az olimpiai játékok miatt.
Székács Linda
A hétköznapokban is sokszor előkerül, mégis sokaknak beletörik a bicskája. Nektek mennyire mennek az átváltások?
Bronzéremmel tértek haza az SZE és a BME hallgatói.
Újabb város tette közzé a felvételi ponthatárvárás miatt szervezett rendezvényének a helyszínét.
Ha nyár, akkor nyugalom, ha nyugalom, akkor olvasás, és ha olvasás, akkor krimi! Hoztunk nektek három Christie-regényt, amivel átvészelhetitek a kánikulát.
Rodler Lili
Az első csoport július végén érkezhet az észak-koreai Sondovonba.
Székács Linda
A tévhit ellenére nem a ponthatárhúzás után nő meg hirtelen a kereslet.
Tornyos Kata
A ponthatárhúzás napja egybeesik a Campus Fesztivál nyitónapjával és az Egyetemi Európai Játékok záróünnepségével is.
Székács Linda
Kötőjellel, kis- vagy nagy kezdőbetűvel? A földrajzi nevek helyesírása sokaknak gondot okoz. Nektek sikerül hibátlanul kitölteni a tesztet?
Bővült a vidéki Pont Ott Partik listája.
Székács Linda
Bejelentették az első kereskedelmi űrrepülés és űrséta hivatalos dátumát.
Van, ahol már 16 éves kortól, de bizonyos országokban csak 18 év fölött engednék be a fesztiválozókat felnőtt kísérő nélkül.
Az ELTE Etológiai tanszékének közleménye alapján az is kiderül, hogy a folyamatos mobiltelefonnal vagy tablettel való nyugtatás súlyos érzelemszabályozási problémákhoz vezethet.
Rodler Lili