Ingyenes KRESZ-teszt: minden kérdésre tudjátok a választ?
Akár KRESZ-vizsgára készültök, akár a kezetekben van a jogsi, az ismétlés fontos. Teszteljétek magatokat ezzel a tíz kérdéssel. Hibátlan lesz a következő teszt?
Három olcsó hely a fővárosban, ahol felfrissülhettek a vizsgák után
Egy-egy vizsga utáni felfrissülés céljából és a hidegre való tekintettel ajánlunk három olyan fővárosi levesező helyet, ahol diákkedvezménnyel fogyaszthattok.
Ezek az egyetemisták legnagyobb ellenségei a vizsgaidőszakban
Milyen akadályozó tényezők állhatnak a tanulás útjába a vizsgaidőszak alatt? Most összegyűjtöttünk néhányat, amelyekkel már biztosan találkoztatok az egyetemi éveitek során.
Közeleg a központi felvételi: tudtok annyit, mint egy nyolcadikos diák?
Hamarosan itt a középiskolai felvételi, ezért most összeállítottunk egy olyan tesztet, amiben a 8. osztályos felvételi feladataiból válogattunk. Hibátlan lesz?
Kétperces biológiateszt: mennyit tudtok az emberi testről?
Hány lebenyből állnak a tüdők? Mik az egyensúlyozás érzékszervei a fülben? Próbáljátok ki, tudtok-e válaszolni az emberi test felépítésével és működésével kapcsolatos kérdésekre.
Gyors szókincspróba: ismeritek ezeket a szavakat?
Tesztelnétek a szókincseteket? A következő kvízben idegen szavakkal találkozhattok.
Kétperces történelmi teszt: tudtok annyit, mint egy érettségiző?
Emlékeztek az évszámokra, fogalmakra és meghatározásokra, amiket történelemből tanultatok? Most letesztelhetitek a tudásotokat a következő kvízzel. Hány kérdésre tudjátok a választ?
Hétvégi agytorna: meg tudjátok oldani ezt a feladványt?
Ha szeretitek a fejtörőket, a következő feladvány is tetszeni fog nektek. Pörgessétek fel magatokat ezzel az agytornáztató képpel.
Helyesírási kvíz: hibátlanul megoldjátok?
Kötőjellel vagy anélkül írjuk a következő kifejezéseket? Teszteljétek a helyesírásotokat.
Három napja dolgozott a NASA-nál és új bolygót talált a középiskolai diák
A NASA több érdekes bolygót fedezett fel, mióta 2018 nyarán belekezdtek a TESS-nevű bolygókereső programba.
Vizsgaidőszak az egyetemen - hat tipikus hallgató, akiket mindenki ismer
A vizsgaidőszak javában tart, az egyetemisták pedig napról napra közelebb jutnak a nehéz hetek végéhez. Most összeszedtünk hat olyan hallgatót, akikkel minden egyetemen találkozhattok ebben az időszakban.
Vicces műveltségi teszt: tudjátok, hogy város vagy zenész?
Hamarosan itt a hétvége, a lazításhoz összeállítottunk egy vicces kvízt. El tudjátok dönteni csupán a név alapján, hogy zenészről vagy városról van szó?
Kétperces irodalmi teszt: tudjátok, kitől idézünk?
„Ég a napmelegtől a kopár szik sarja” - tudjátok kitől idézünk? Teszteljétek magatokat ezzel a kvízzel.
"Tisztelt Szülők!" - meglepő tanári beírás egy régi iskolai ellenőrzőben
Furcsa tanári beírást találtunk egy ellenőrző füzetről a Fortepanon. A szülőknek írt levél szerint gyerekük lóversenyt szervezett az iskolában, amiért járt is a "megérdemelt büntetés".
Szuper ingyenes appok a vizsgaidőszakra: ezeket az alkalmazásokat érdemes letöltenetek
Javában zajlik a vizsgaidőszak, ami rengeteg egyetemistának okoz nehéz perceket. Ezért most összegyűjtöttünk három olyan hasznos alkalmazást, amelyek könnyebbé tehetik a következő heteket.
Izgalmas kémiateszt: mindent tudtok a kémiai elemekről?
Emlékeztek még a periódusos rendszerre? Tudjátok, hogy a kémiai elemek melyik elemi sorozatba tartoznak? A következő kvízben tesztelhetitek a tudásotokat.
Műveltségi kvíz: ismeritek ezeket a tudományterületeket?
Jól ismeritek legalább névről a különböző tudományterületeket? A következő kvízben kipróbálhatjátok, hányat ismertek.
Jutalom kuponok: mindenkinek szüksége lenne ilyen tanárokra
Milyen jó lenne, ha évente egyszer-egyszer szemet hunynának a tanárok a késés vagy a hiányzó házi feladatok felett. El tudnátok viselni, ha egy rossz napotokon mentességet élveznétek a felelés vagy röpdolgozat alól? Esetleg lenne plusz 5 pontotok, amit bármelyik dolgozatnál felhasználhatnátok a tanév során?
Kétperces nyelvtani teszt: minden kérdésre van helyes válaszotok?
Tudtok annyit, mint egy általános iskolás diák? A következő tesztben lemérhetitek a tudásotokat. Az összes hibátlan lesz?
Műveltségi kvíz: műemlékek a világ körül
Szeretitek a történelmet és ismeritek a megrázó vagy lenyűgöző emlékműveket? Lássuk, tudjátok-e, hol találhatóak.