A díszdiplomás pedagógus több mint 70 évig tanított.
Önkormányzati díszgyűlésen vehette át gránitdiplomáját Dr. Virág Jánosné Lengyel Ilona Mária Hódmezővásárhelyen annak okán, hogy 75 éve szerezte meg tanítói oklevelét - írja a Délmagyar.
Az idén 102 éves Dr. Virág Jánosné 1923-ban született Hódmezővásárhelyen. Érettségijét 1941. június 14-én szerezte meg a város Református Leánygimnáziumában. Később különbözeti vizsgát tett, majd 1951-ben Budapesten, a Maxim Gorkij Magyar-Orosz Általános Iskolában kapta meg első kinevezését napköziotthon-vezetőként. 1953-tól 27 éven át tanított különböző vásárhelyi iskolákban, és nyugdíjba vonulása után is még tíz éven át folytatta a tanítást.
Ki kaphat díszoklevelet? |
Azok a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek, akik legalább 50 évvel korábban szerezték meg diplomájukat az adott felsőoktatási intézményben vagy annak jogelődjében, díszoklevélre jogosultak.
A díszoklevelek több fokozatban kerülnek odaítélésre:
- 50 év után: aranydiploma
- 60 év után: gyémántdiploma
- 65 év után: vasdiploma
- 70 év után: rubindiploma
- 75 év után: gránitdiploma
- 80 év után: zafírdiploma
Ezek a kitüntetések a pedagógusok és más diplomások hosszú évtizedeken átívelő szakmai munkásságát, hivatásuk iránti elkötelezettségét ismerik el.
|
A 102 éves pedagógus ma is jó szellemi frissességnek örvend, és személyesen is részt vett az ünnepségen, ahol munkásságát méltó módon elismerték.