Egy olyan központ megvalósítása a cél, amely a fiatal művészek szigete tud lenni.
Negyedik születésnapját ünnepli a Freeszfe Egyesülete. A Facebookon számolt be arról, hogy négy kihívásokkal teli, de eredményes év áll mögöttük, amelynek egyik fontos mérföldköve az EMEX program lezárása volt. Ennek keretében 132 olyan hallgató szerezhetett náluk diplomát, akik korábban elhagyták a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, annak átalakulása miatt.
Bejelentették, hogy a következő nagy lépésükként megpályázzák a Szabolcs utca 27. szám alatti épület, amit már „pesti Jurányiként” is emlegetnek.
A Freeszfe itt egy művészeti inkubátorházat szeretne létrehozni, amely színházi alkotóknak, filmeseknek, zenészeknek és képzőművészeknek biztosít majd teret, infrastruktúrát és képzési lehetőségeket. A cél egy pezsgő, nyitott alkotói központ létrehozása, ahol a fiatal művészek inspiráló közegben dolgozhatnak, fejlődhetnek és együttműködhetnek.
Az egyesület csapata arra kéri a támogatóit, hogy tartsanak velük ezen az úton is, mivel az új bázis megteremtése csak összefogással valósulhat meg.