Nap képe: haláltábor-makettet állítottak ki az iskola könyvtárában
Látványos és rendhagyó módon emlékeznek meg a szegedi diákok a holokausztról.
József Attilát olvashatnak a koreaiak metrózás közben
A Mama és a Nyár című versekkel találkozhatnak az utasok Szöul két metróállomásán is.
Így néznének ki a márcusi ifjak 2025-ben a mesterséges intelligencia szerint
A forradalmat drónokkal, hologramokkal és óriási kivetítőkkel képzeli el a mesterséges intelligencia, a márciusi ifjakat; Vasvári Pált, Irinyi Józsefet, Petőfi Sándort és Jókai Mórt fess, jóképű, öltönyös fiatalemberekként. Megkértük a ChatGPT-t, készítsen nekünk képeket arról, milyen lenne a március 15-i forradalom és annak legnagyobb alakjai 2025-ben.
Hány tizedesjegyig tudjátok leírni a π-számot?
A nemzetközi Pí-nap a matematika egyik leghíresebb számának az ünnepe, amit 1988 óta rendeznek meg március 14-én, ugyanis ez a dátum egyezik meg a pí számjegyeivel az első két tizedesjegyig. Na de tudjátok tovább is folytatni a számot?
Kolbászt és gofrit sütöttek a padon, viccelődtek a bombariadóval - ilyenek miatt kaptak intőket a magyar diákok
A tiszteletlenségnek is van határa, de mi azért jót nevettünk.
Múzeumtúra Budapesten és vidéken, vagy séta a lezárt rakparton - ingyenes programajánló a hétvégére
Összegyűjtöttük, mit érdemes csinálni a nemzeti ünnep és a hétvége alkalmából.
Bányatóba esett két gyerek Mezőtúron
A 10 év körüli fiúk még február végén a befagyott tavon játszottak, amikor beszakadt alattuk a jég.
Melyik híres József Attila versből idéztünk?
Mennyire ismeritek a magyar irodalom egyik legnagyobb költőjének munkáit?
Itt a rendelettervezet: ekkor lesznek a szombati munkanapok 2026-ban
Három is lesz, de ebből nem mindegyik érinti a gyerekeket is.
Nagy Disney-kvíz: felismeritek a karaktereket?
Tudjátok melyik állatnak mi a neve a következő Disney-mesékben?
Léptek az észtek - anyanyelvi oktatás nélkül maradnak az orosz diákok
Az orosz anyanyelvű diákoknak is észtül kell tanulniuk.
Képzeljük el, hogy a Pilvaxban vagyunk! Március 15-én akár verssel is fizethetünk egy süteményért
Szombatig mindenki tanuljon meg egy verset!
Ennyivel keresnek többet a fiúk, mint a lányok a diákmunkával
Bár zárult a bérolló, még mindig nem szűnt meg a különbség a lányok és a fiúk bére között.
Carpe diem! Felismered a híres filmes idézeteket?
Meg tudod mondani, melyik ikonikus filmben hangzottak el ezek az idézetek?
Óraátállítás: mutatjuk, mikor kell 2-ről 3-ra állítani az órákat
A meteorológiai tavasz beköszöntött, az órát is lassan hozzá kell igazítani.
Különleges erdőt telepítettek a pécsi egyetemen
A Miyawaki-erdő, ami egy minierdő, rovaroknak, énekesmadaraknak és emlősöknek nyújt otthont és menedéket.
Óvodák átalakítása, kompetenciamérésekre való készülés, középiskolai szóbelik – ezek voltak a hét legfontosabb hírei
Alig van a gyerekeknek idejük ebédelni a menzán, kijött a legújabb Tárki tanulmány, egyre magasabb az iskolaelhagyó gyerekek aránya, és mindeközben elkezdődtek a középiskolai felvételi eljárás szóbeli vizsgái. Összeszedtük, mivel foglalkoztunk a héten.
Könyves kvíz estére: mennyire emlékeztek Csongor és Tünde történetére?
Minden kérdésre tudjátok a választ erről a kötelező olvasmányról?
Feminista megmozdulástól a nemzetközi ünnepig – így született a Nemzetközi Nőnap
1977-ben tette az ENSZ hivatalos ünneppé a Nemzetközi Nőnapot, a története azonban egyes állítások szerint sokkal korábbra, az 1800-as évek közepére nyúlik vissza. Ti ismeritek a Nemzetközi Nőnap születésének történetét?