Félreérthető üzenetet küldött egy 15 éves lánynak, másfél évre eltiltották Hosszú Katinka egykori úszóedzőjét
A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága a zéró tolerancia jegyében 18 hónapra tiltotta el Pass Ferencet, Hosszú egykori edzőjét.
A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága a zéró tolerancia jegyében 18 hónapra tiltotta el Pass Ferencet, Hosszú egykori edzőjét.
Fazekas Csaba igazgatói pályázatát elutasította a minisztérium.
Már csak alig néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig. Mutatjuk azokat az állami ösztöndíjas, nappali tagozatos szakokat, amiket csak egyetlen diák írt be első helyre.
Angolból a kompetenciamérésen egy nyírségi általános iskola nyolcadikosai olyan magas átlagpontszámot szereztek, mint a 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba járó társaik.
Mutatjuk a részleteket.
Az iskolai igazgatói posztjára nem volt más jelentkező, mégis indoklás nélkül elutasították a korábbi vezető, Horváth József pályázatát. A régi és mostani diákok petíciót indítottak az igazgatóért.
A KSH friss statisztikáiból kiderült, milyen szakmát tanulnak a legtöbben a szakképzésben.
Csak a B kategória elméleti anyagából kell vizsgáznia annak a 26 katonának, akik Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) autós oktatóképzésén vesznek részt. Ők taníthatják vezetni azokat a középiskolásokat, akiknek szeptembertől ingyenes lesz a jogosítvány.
A KSH friss adatokat közölt, hogyan alakult a pedagógusok korfája a 2023/2024-es tanévben. Aggasztó eredmények.
Szomorú statisztikát közölt a Központi Statisztikai Hivatal.
2293-an jelentkeztek a 2024-es felvételin kommunikáció-és médiatudomány alapszakra első helyen, ami Mutatjuk, hogy közülük melyik egyetemre szeretnének a legtöbben bekerülni.
A pedagógusok fejenként 80-100 ezer forintot kaptak.
Azok a kitűnőre érettségiző diákok kaphatják meg a támogatást, akik szlovák egyetemen tanulnak tovább és szociálisan hátrányos helyzetűek.
Mutatjuk azt a 10 budapesti gimnáziumot, ahol a hatodikosok a legmagasabb átlagpontszámot érték el a 2023-as kompetenciamérésen.
Akár hátrányba is kerülhetnek a pontok számításánál azok a Semmelweis Egyetemre felvételiző diákok, akiknek a középiskolai bizonyítványában biológia-egészségtan tantárgy szerepel. Az egyetem szerint a tanulmányi pontok feldolgozásába, rögzítésébe nincsen beleszólásuk, hiszen ezt a feladatot az Oktatási Hivatal végzi.
A spanyol válogatott 16 éves szélső, Lamine Yamal még középiskolába jár, és a tanulmányait az eb alatt sem hanyagolja el.
Bár a nyár alapvetően a pihenésről és a feltöltődésről szól, ezeket a dátumokat érdemes már most beírnotok a naptárotokba vagy a telefonotokba, ha idén jelentkeztetek egyetemre.
Június 26-a és 28-a között tartják a középiskolai beiratkozásokat, azonban ez nem mindenhol megy zökkenőmentesen.
Már csak néhány órátok maradt, hogy beküldjétek a KRÉTA-n a középiskolai beiratkozáshoz szükséges adataitokat.
A képzésen résztvevő pedagógusoknak 5 perces videót is kell készíteniük arról, hogyan használják a tanultakat az órákon.