Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A mérnöki, a programozói és az orvosi munka is a legnépszerűbbek között van a megkérdezett egyetemisták körében.
A felsőoktatási tanulmányok befejezését követően az egyetemisták 49 százaléka multinacionális vállalatnál, 44 százaléka pedig hazai nagyvállalatnál látja a szakmai előmenetelét – derült ki Siemens Zrt. és az UNIside felsőoktatási portál legújabb online kérdőíves kutatásából, amelyben pályaképről és jövőbeni karriertervekről kérdezték meg a STEM, azaz a tudományos-technológiai képzésben résztvevő egyetemistákat.
A felmérésben több mint kétszáz alapképzésben résztvevő informatikai (28%), műszaki (42%) valamint természettudományi (30%) területen tanuló hallgató vett részt. A kitöltők többsége (55%) budapesti oktatási intézményben, több mint negyedük megyeszékhelyen (28%), közel ötödük (17%) pedig más városban tanul.
Milyen munkát választanának?
A kérdőívben megkérdezettek között a mérnök, a programozó és az orvos szakmák voltak a legnépszerűbbek. A műszaki területen tanulók körében leginkább a mérnöki és menedzseri-tervezői pályák tűnnek a legreálisabb foglalkozásoknak. Ebbe beletartozik: a villamosmérnök, gépészmérnök, építészmérnök és a tervezőmérnök munkakör. Az informatikai terület hallgatói pedig programozói, szoftverfejlesztői állásokra készülnek, de vannak, akik az adat, az AI és a szakmához kapcsolódó üzleti foglalkozásokat választanák.
A természettudományok hallgatói az orvosi és a gyógyszeripari foglalkozásokat (gyógyszerész, gyógyszerkutató) jelölték meg, mint legvalószínűbb elhelyezkedési területeket. Ugyanakkor többen olyan munkát választanának, ami a szakmájukhoz nem feltétlenül kötődik a legszorosabban, ilyen például a marketing.
Hol dolgoznának a legszívesebben?
A kitöltők közel fele (49%) külföldi tulajdonú, multinacionális vállalatnál helyezkedne el, ezenkívül sokan mennének hazai nagyvállalatokhoz (44%), vagy hazai kis- és középvállalkozásokhoz is (39%) dolgozni. Továbbá a hallgatók negyede (24%) nyitott lenne önálló vállalkozást indítani, és a válaszadók csupán 4 százalékának nem számít a jelentkezésnél, hogy for-profit vagy non-profit a munkaadó.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).