Facebookon keresnek állást és 600 ezer forintos fizetésre vágyik a pályakezdők többsége

Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetésre vágyott, addig idén már 450 és 600 000 forint között keresne a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből.

  • Székács Linda

A 18 és 25 évesek körében végzett reprezentatív kutatás szerint a versenyképes fizetés, a rugalmas munkaidő, valamint a támogató közösség kulcsfontosságú a fiatalok számára.

"A válaszadók 28 százaléka bruttó 450.000-600.000 forintos fizetést szeretne, míg tavaly a legtöbben 350 és 450 ezer forintos havi keresetben reménykedtek. Az eredmények szerint a szellemi munkakörök esetében jóval többen élnének akár 600 ezer forintos fizetéssel, míg a fizikai munkát végzők többsége bruttó 350 és 450 ezer forint közé helyezi bérigényét. Jelentősen csökkent azok száma, akik 200 és 350 ezer forint között keresnének, azonban kétszer annyian vágynak 800 ezer és egymillió forint közötti bérezésre, mint tavaly. Budapesten viszont jóval magasabb fizetési igényekkel kell számolni: a megkérdezettek 37 százaléka keresne több mint fél millió forintot havonta,10 százalékuk pedig már pályakezdőként bruttó 1 millió forintnál magasabb bérezésre számít" - írják a lapunknak küldött közleményben.

Facebookon keresnek állást

A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok többsége még mindig a legnépszerűbb közösségi média platformon, a Facebookon keres állást, de jelentősen - 24 százalékról 43 százalékra - nőtt a HR-szolgáltató cégek jelentősége is, és a munkaügyi központok felé is nyitottabbak a pályakezdők, mint egy évvel korábban.

Nagyot csökkent azonban az érdeklődés a munkáltatók saját digitális felületei iránt: 2022-ről 2023-ra 23 százalékot esett vissza azok aránya, akik a cégek weboldalán akarnak munkát találni - teszik hozzá.

A kitöltők  többsége ráadásul nem fél attól, hogy sikerül-e a képzettségének megfelelő munkahelyet találni és megfelelni a vezetők elvárásainak. 71 százalékuk azt válaszolta, nem tartja nehéznek a számára megfelelő munkahely megtalálását, 64 százalékuk pedig úgy érzi, nem jelent majd túl komoly kihívást, hogy megfeleljen a munkáltatói elvárásoknak. A kitöltők többsége egyébként kereskedelmi és fogyasztói szektorban dolgozik (18%), 14 százalékuk a gyártóiparban, aminek a népszerűsége tavalyhoz képest 6 százlékkal csökkent, a harmadik legnépszerűbb terület pedig a turizmus-vendéglátás. Itt  4 százalékkal többen dolgoznak idén, mint egy évvel korábban.

"Tavalyhoz képest a pénzügyi szolgáltatások népszerűsége esett a legnagyobbat – míg 2022-ben a válaszadók 17 százaléka ezen a területen dolgozott, addig idén már csak a pályakezdők 6 százaléka van a szektorban" - írják.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.