Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az IT, technológia területen tanuló vagy dolgozó fiatalok tartják leginkább biztosnak munkakilátásukat a koronavírus-járvány kedvezőtlen munkaerőpiaci hatása ellenére, leginkább a szakképzésben tanuló fiatalok aggódnak, és a bölcsészek érzik magukat leginkább érintettnek - közölte országos reprezentatív felmérésének eredményét a Zyntern.com állásportál szerdán az MTI-vel.
A Zyntern.com gyakornoki és frissdiplomás állásportál kérdőívet több mint 3000 fiatal töltötte ki az elmúlt 1 hónapban, és közülük 27 százalék jelezte, hogy elvesztette gyakornoki vagy főállású munkáját. Szakterületenkénti megoszlásban a bölcsészek (38 százalék) és a szakmunkások (37 százalék) voltak legnagyobb arányban, a legkevésbé érintettek az agrár, a mérnöki és az IT területen dolgozó fiatal munkavállalók.
Korosztályos megoszlásban a 20-23 éves korcsoport a leginkább érintett (32 százalék), földrajzi megoszlás szerint pedig az látható, hogy a budapesti fiatalok nagyobb arányban vesztették el munkájukat (29 százalék), mint vidéki társaik (23,5 százalék). A válaszadók 15 százaléka jelezte, hogy a fizetését csökkentették.
A koronavírus közép- és hosszú távú munkaerő piaci hatásait vizsgáló kérdésre, a kitöltők több mint fele válaszolta, hogy a cégek erőteljes digitális fejlesztésekbe fognak kezdeni, illetve, hogy nehezebb lesz elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Szakterület szerint leginkább a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok, a pedagógia területén tanuló és dolgozó fiatalok számítanak arra, hogy nehezebb lesz elhelyezkedni a koronavírus hatásai nyomán.
Őket követik a gazdasági területeken tanuló és dolgozó fiatalok. Ebben a kérdésben a 24-26 éves korosztály a legborúlátóbb, több mint 55 százaléka gondolja úgy, hogy nehezebb lesz munkát találni. A vidékiek optimistábbak a kérdésben budapesti társaiknál. A válaszadók 34 százaléka gondolja azt, hogy csökkeni fognak a bérek a járvány nyomán, ebben a kérdésben optimistábbak a vidéki fiatalok, és több mint 3 százalék azok aránya, aki béremelésre számít - közölte a Zyntern.com.
Tízezres nagyságrendben maradtak diákok munka nélkül az elmúlt hónapokban
Az elmúlt hetekben nagyon sok diák veszítette el a munkáját a koronavírus miatt kialakult helyzetben. A legtöbben azért dolgoztak, hogy fizetni tudják az egyetemi tanulmányokat, az albérletet. Mit mondanak a szakemberek?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.