Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az iskoláknak szeptember 30-ig van lehetőségük felmérni, hogy tanulóik milyen arányban és mely országokban kívánnak részt venni a kormány által támogatott kéthetes külföldi nyelvi tanfolyamokon - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Kásler Miklós közölte, a kormány mindent megtesz a nyelvtanulás támogatása érdekében, mivel az egyaránt jó a magyar nemzetnek és az egyéneknek. Régóta közismert, hogy az egyetemi felvételik nyelvvizsgához kötöttek lesznek, így mindenkinek lehetősége van arra, hogy teljesítse ezt az elvárást - tette hozzá.
A program keretében minden 9. és 11. évfolyamra járó diáknak, összesen 140 ezer tanulónak lehetővé teszik, hogy két hetet töltsön el egy olyan országban, amelynek a nyelvét Magyarországon tanulja - mondta.
Kásler Miklós tájékoztatása szerint a gyerekek nagyon intenzív, 20-25 órás nyelvi kurzuson vehetnek majd részt, miközben szállásukat is nyelvi környezetben próbálják megoldani.
Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra, a kormány februárban döntött a program elindításáról, amelyben a diákok saját döntésük alapján, alanyi jogon vehetnek rész. A fiatalok egyénileg vagy szervezetten is utazhatnak, a nyelvtanfolyamokat pedig iskolájuk külföldi partnerintézményében vagy egy minősített nyelviskolában vehetik igénybe - mondta.
Továbbra sincsenek nyilvános részletek az elfogadott idegen nyelvi stratégiáról
Még nem készült el teljesen, de továbbra sem tudni bővebb részleteket az elfogadott idegen nyelvi stratégiáról - tudta meg a Népszava.
Kiemelte, a kabinet tervei szerint a programban történő részvétel semmilyen terhet nem tesz majd a családok vállára, a támogatás ugyanis az utazás, a nyelvtanulás, a szállás, az ellátás és a biztosítás költségeire is kiterjed. Bartos Mónika azt mondta, remélik, hogy a programban részt vevő gyermekek nagyobb kedvvel gyakorolják majd az általuk választott első idegen nyelvet.
Szólt arról is, az összes iskolafenntartónak és intézményvezetőnek részletes tájékoztatót küldtek a program feltételeiről. Az iskolák egy internetes felületen jelezhetik, hogy az intézményükben tanulók közül hányan szeretnének részt venni a programban, milyen formában oldanák meg az utaztatást, melyik országokba és mikor szeretnének menni - közölte.
A miniszteri biztos fontosnak nevezte, hogy már most elinduljon egy párbeszéd a tanárok, a diákok és a szülők között a programról. Bartos Mónika kérdésre válaszolva elmondta, a diákok várhatóan a jövő év elejétől jelentkezhetnek a programra, de novembertől már az interneten elérhetik a lehetséges célpontokat, így az utazás tervezése már akkor elkezdődhet.
Megjegyezte, mintegy 750 külföldi nyelviskolának juttattak el kérdőíveket arról, hogy részt kívánnak-e venni a programban, a válaszokat szintén szeptember 30-ig várják.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.