Angol nyelvtanulás kicsit másképp: középiskola Írországban és Skóciában

Ha valakinek van bátorsága és a "jól megszokott" angliai nyelvterületen kívül tanulná a nyelvet, akkor nyugodtan próbálkozzon a fenti területek egyikével. Az érdekes helyi akcentus és a még érdekesebb iskolai egyenruhák után olyan furcsaságokba is beleszaladhat, mint a külön lány- és fiúiskolák.

  • Eduline

Nem tévedés, az ír középiskolák többsége lány- és fiúiskolákra tagozódik, illetve az is általános dolog, hogy az intézmények magánkézben vannak, és azok a nemzeti tantervnek megfelelően működnek. Itt az iskola két ciklus szerint van felosztva, amiből az egyik a „Junior Cycle“ 12-15 éves korú gyerekek számára, ami 5-8. osztályig bezárólag működik, illetve a „Senior Cycle“ már 15-18 éves korú tanulókat érinti, ehhez a szinthez a 9-12. osztályok tartoznak.

A cserediákok általában a „Senior Cycle” ciklus szerinti osztályokban kapnak helyet és ott kezdik meg az írországi tanulmányaikat. A 10. osztályban vegyesen kapnak gyakorlati és elméleti oktatást a diákok, amit átmeneti évnek tekintenek az ír középiskolákban. A 11. és 12. osztályokban pedig már csak elméleti tárgyak oktatása folyik, ami fókuszál a későbbi tanulmányok megalapozására, ennek a végén kapják meg a diákok az iskola elvégzéséről szóló oklevelüket.

Az utolsó két év főbb tantárgyai az ír, angol, társadalomtudomány, természettudomány, matematika, testnevelés. Az iskolaévről azt kell tudni, hogy három szemeszterre van felosztva: őszi, tavaszi, és nyári ütemterv szerint kialakított.

Az Írországban és Skóciában is az a természetes, hogy a cserediákok fogadó családjai kapnak hozzájárulást azért, hogy diákot fogadnak. Ezek a családok természetesen hétköznapokon reggelit és vacsorát adnak a gyerekeknek, illetve Ők gondoskodnak a teljes ellátásukról hétvégenként. A csereprogram során olyan zsebpénzből finanszírozandó kiadásokra lehet még számítani, mint az iskolai felszerelések beszerzése, hisz az ír iskolákban megszokott dolog az uniformis.

Az skót iskolarendszer sokban határozottan eltér az angol középiskolák tanrendjétől, bár éppúgy ahogy az brit iskolákban, itt is nagy választék van a felvehető tantárgyakból. Az 1918-as évek felmérése alapján állami és római katolikus iskolákat egyaránt alapítottak, de mára már a Skót Állam felügyelete alá tartozik a legtöbb valamikori egyházi oktatási intézmény is. Az iskolaév akár az ír térségben itt is három trimeszterből áll. A tantárgyakat és a tantestület struktúráját tekintve kisebb eltérések lehetnek tartományonként az iskolák között, hisz az állami iskolákról a helyi közigazgatási szervek gondoskodnak.

A középiskola első évfolyamat S1-nek (Secondary School 1) hívják, és a középiskolás cserediákok ebbe az iskolai szintbe szoktak bekerülni a kikerülésükkor. A középiskola 15-16 éves diákjai általánosan 8 tárgyat hallgatnak kötelezően az iskolában, így angolt, matematikát, természettudományos tárgyakat (biológia, kémia, fizika) és társadalomismeretet (történelem, földrajz). A testnevelés órákon pedig heti két órában vesznek részt a diákok.

A skót iskolákban is jellemző, hogy a tanulók egyenruhát viselnek. A fiúk egyenruhája általában ingből, nyakkendőből és zakóból (esetleg pulóverből) áll, a lányoknak szoknyát és blúzt kell viselniük egy iskolanap alkalmával.

Praktikus kiutazás előtti tudnivalókhoz tartozik a biztosítás, aminek a megkötésére mindig van lehetőség a választott cserediákprogramokkal foglalkozó cégeknél, habár európai országok esetén opcionális, hogy ki szeretné megkötni és ki nem. Európai Uniós ország lévén magyar állampolgároknak például érdemes az OEP-nél az úgynevezett Európai Egészségügyi kártyát kiváltani, mert ezzel bizonyos egészségügyi ellátások egyszerűbb úton támogatottá válhatnak. A kártya pedig egyszerűen igényelhető és ingyenesen megkapható.

Felmerül még a kérdés az angol nyelvterületen tanulni vágyó diákokban, hogy jelent-e plusz nehézséget a skót vagy ír akcentussal történő találkozás? Igazán nagy kihívást az jelent, hogy az angol nyelvvel eredeti környezetében találkoznak a diákok, más nézőpontból megközelítve a kérdést például az ausztrál, dél-afrikai vagy az amerikai régiók is éppúgy tartogatnak a különleges dialektussal járó extra élményeket. A végeredményből mégis hasznot tud majd kovácsolni a külföldön tanuló diák, hisz ezek után sem a standard angol nyelvhasználó, sem pedig a dialektussal beszélő angol ajkú megértése nem jelenthet gondot számára.

eduline

 További információ: Tanulás külföldön

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.