De mégis mi a baj a magyar iskolaépületekkel?

Leginkább az, hogy a klasszikus iskolaépületeket - amelynek a "prototípusa" a 19. században alakult ki - más oktatási rendszerhez, más pedagógiai módszerekhez és más célokhoz szabták. "A 19. században vált tömegessé az oktatás, az iskolában a gyári munkára és a hadseregre készítették fel a gyerekeket, és ehhez alkalmazkodott az iskolaépület is a szigorú térbeosztással. Az akkori iskola szerkezete leginkább a kaszárnyákra hasonlított, ahol mindenkinek megvan a maga osztályterme, van gyülekezőtér, a folyosón vonulhatnak a diákok. Ez alapján épült fel rengeteg iskola" - mondja Tamáska Máté, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola építészetszociológiával foglalkozó docense, A tanulás helyei: iskolaépítészet című tanulmánykötet egyik szerkesztője.

A magyar diákok egy része még ma is ilyen iskolákba jár - csakhogy míg a poroszos iskolában négy óránál többet nemigen töltöttek a gyerekek, addig ma már reggel nyolctól délután négyig tart a tanítás, vagyis az iskola már nemcsak a tanulás helye, hanem az a tér, ahol a szabadidejük nagy részét is eltöltik.

Persze az iskolaépületek "evolúciója" nem rekedt meg a 20. század elején, a hetvenes években újabb iskolaépítési hullám indult. Bár a legtöbb tanár, szülő és diák aligha mondaná azt a lakótelepi "paneliskolákra", hogy modernek - pláne nem a júniusi tanévzáráskor, amikor ezekben az épületekben már-már trópusi klíma uralkodik -, valójában ezek a középső folyosós, nagy udvarral rendelkező "kockák" sokkal lazább szerkezetűek, mint a néhány évtizeddel korábban felhúzott iskolák. A kilencvenes években (bár akkor természetesen jóval kevesebb iskolát húztak fel, mint a lakótelepek létrehozásakor) már az akkori európai trendeket követték, ennek egyik példája a budapesti Városmajori Gimnázium. És persze az elmúlt években is megnyitott néhány olyan iskola, amelynek tervezői kísérleteztek a terekkel: ilyen a péceli, igen színes, különleges szerkezetű Szemere Pál Általános Iskola, ahol a lépcsőház helyét például rámpaszerű közlekedők vették át, de a sajtó sokat foglalkozott a 2019-ben megnyíló Debreceni Nemzetközi Iskola monumentális, kör alakú, kültéri "termeket" is magában foglaló épületegyüttesének terveivel is.  

"Azt látni kell, hogy az ipari iskola azért lehetett ennyire fix szerkezetű, mert - mai szemmel nézve - viszonylag nyugodt pályára készítette fel a diákokat. Ma egy nevelési célt meghatározni még egy osztályon belül is nehéz, ezért lenne szükség sokféle térstruktúrára, hogy ne csak egyféle iskolatípus legyen" - magyarázza a kutató.

Nem jó, ha padokkal van tele a terem

Nem véletlenül kísérleteznek világszerte az iskolai terekkel: a pedagógiai munka egyre jobban eltávolodik a hagyományos, tanárközpontú, frontális oktatástól, sokkal inkább a csoport- és páros munkára, az egyéni tanulásra és projektfeladatokra támaszkodik. Vagy legalábbis kellene támaszkodnia - ennek azonban sok esetben maga a tér a gátja. "A magyar iskolákban az alapvető probléma sokszor az, hogy kicsi a tanterem, sok benne a diák és a bútor, túl sok játéktér nincsen" - mondja Tamáska Máté, hozzátéve: az ideális az lenne, ha egy osztályterem hatvan százalékát fel kellene szabadítani, hogy legyen hely a zenéléshez, mozgáshoz, rajzoláshoz, festéshez, amelyeknek az általános iskolákban legalább annyira fontosnak kellene lenniük, mint az írásnak, olvasásnak és a számolásnak.

"Ha sikerül a termek területének hatvan százalékát szabadon hagyni, akkor már nyitni lehet más módszerek felé, vannak ugyanis olyan térkialakítások, amelyek kifejezetten kedveznek a csoport- és a projektmunkának, például a négyzetes terek. A hosszúkás osztálytermekből pedig - ha van hely - ki lehet alakítani ilyen tereket" - magyarázza a szakember, hozzátéve: az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán egy iskolaépítészeti kutatóműhely létrehozásán dolgoznak, a munkába építészeket, tanárokat, pszichológusokat, szociológusokat is szeretnének bevonni, "azt szeretnénk, ha a leendő szociálpedagógusok részt vehetnének az iskolatervezésben, ehhez kapnának nálunk egy indítólökést".

Mire jó a menza és a folyosó?

A legtöbb magyar iskolaépületben persze vannak még kihasználatlan területek, amelyek átalakításával mindenki komfortosabban érezné magát az iskolában - tanár is, diák is. Sőt ehhez még csak jelentősebb állami, tankerületi apanázs sem kellene, Tamáska Máté szerint a legjobb iskolaátalakítások éppen a "szegény ember vízzel főz" helyzetből nőttek ki. "A menza például az egyik legkihasználatlanabb tér az iskolákban, gyakorlatilag csak ebédelni járnak le oda a gyerekek, holott azokon az asztalokon délutánonként házi feladatot is lehetne írni, és egy laza szervezésű találkozóhely is lehetne, ahol a szülők egy kávé mellett tudnának beszélgetni a tanárokkal és egymással, miközben várnak a gyermekükre" - mondja, hozzátéve: ha egy iskola szeretne szorosabb kapcsolatot a szülőkkel, a menza jó helyszín lehetne.

"A másik kihasználatlan iskola tér a folyosó, amely most alapvetően a tűzoltóság terepe, hiszen az a menekülési útvonal. Miközben a földszintes iskolákban meg lehet oldani, hogy a termekből vezessen ki ajtó az udvarra, az legyen a menekülési útvonal, így a folyosókat be lehet rendezni. Nem lenne ördögtől való, ha oda kikerülnének könyvespolcok, asztalok, fotelek, mászóka. Bordásfal például miért csak a tornateremben van? A gyerekek folyamatosan mozognak" - magyarázza, "ráadásul a földszinti paneliskolákban akár minden osztálynak lehetne egy saját kertrésze".

Ahol akár pihenhetnének is a diákok - ez fontos cél lenne, ugyanis az iskolákban alig-alig vannak pihenésre szolgáló helyek. "Nyolctól négyig össze vannak zárva harminc másik emberrel, és nincs olyan hely, ahová egy kicsit el tudnának vonulni. Ez egyébként a munkahelyeken is probléma" - mondja a kutató, aki szerint hagyni kellene a gyerekeknek nyugodt pontokat, például egy olvasókuckót vagy egy pihenősarkot.