Tanévkezdés november elején: volt, amikor így alakították a tanrendet az iskolákban

A 19. század végéig a különféle oktatási intézményekben csak november elején kezdődött meg a tanítás.

  • Eduline
pixabay

Hetven éve pedig még az 1-es volt a jeles érdemjegy - derül ki a heti HVG-ből.

A tanév rendje csak 1876-tól írja elő a szeptembertől júniusig tartó szorgalmi időszakot, korábban november elején csengettek csak be az akkor még természetesen egészen más – nem a tömegoktatást biztosító – iskolákban.

II. József ugyan próbálkozott már a szeptemberi kezdéssel az 1786-os császári rendeletben - írják -, de az csak az uralkodó haláláig, 1790-ig maradt érvényben. Az utód, II. Lipót késlekedés nélkül visszahozta a régi iskolai menetrendet, így az oktatás még közel egy évszázadon át csak az év utolsó előtti hónapjában vette kezdetét a különféle hazai tanodákban.

Megvan, hol tanul a budapesti egyetemista: könyvtárkörkép

Ha most kezditek az egyetemet vagy főiskolát Budapesten, szinte biztos, hogy a következő könyvtárak közül valamelyikben megfordultok majd. Pontosan mennyibe kerül az éves beiratkozás, a napijegy vagy a kölcsönzés a nagy budapesti könyvtárakban? Cikksorozatunk első részében az intézményfüggetlen könyvtárakat néztük meg.

 

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.