Persze az érettségi kidolgozása hosszabb ideig tartott, mint elsőre gondoltuk volna: kétszáz évet kellett várni az első ötlettől a megvalósításig. Comenius már a 17. században felvetette, hogy nem ártana egy vizsgával eldönteni, kit érdemes továbbküldeni az akadémiákra, az Osztrák-Magyar Monarchiában azonban csak 1851-ben vezették be az érettségit, akkor is csak a gimnáziumokban. A reáliskolások kaptak huszonöt év haladékot, 1876-től azonban már ők is kénytelenek voltak vizsgázni.
Magyarország tiltakozott, mert a vizsgában a némesítés lehetőségét és az állam befolyásának növelését látta. A rendeletet mégis bevezették: először csak a felsőoktatásba való bejutás, 1883-tól pedig a köztisztviselői munkakör betöltésének feltétele is lett az érettségi. Vizsgázni magyarul vagy németül lehetett, és persze arra is gondosan ügyeltek, hogy katolikus és protestáns tanárok is legyenek a bizottságban.
1884-ben ki is adták az egységes érettségi szabályzatot, és úgy tűnik, a PISA-felmérések szelleme már akkor is fel-felbukkant, előírták ugyanis, hogy a vizsgáztatók ne csak a tananyagot kérjék számon, hanem azt is figyeljék meg, hogyan gondolkodnak a tanulók.
A század végéig persze mindez csak a fiúkra vonatkozott. 1895-ben viszont már a lányok is tehettek érettségit a fiúgimnáziumokban, és így jelentkezhettek egyetemre. 1915-ben aztán megjelentek a koedukált iskolák is, de a lányok felsőoktatásba való bejutását a miniszter még sokáig korlátozhatta.
Nem úgy a tanácsköztársaság idején - a nők előtt minden egyetemet megnyitottak, az érettséginek viszont annyi volt, eltörölték az osztályozással, a hittanoktatással, a latin és a görög nyelvórákkal együtt.
A vizsga persze - sokak bánatára - gyorsan visszatért, igaz, a hetvenes években sem unatkozhattak a végzősök, annyi változás volt: 1974-ben osztályzatok helyett „dicsérettel megfelelt”, „megfelelt” és „nem felelt meg” állt a bizonyítványban, 1978-79-ben pedig a töriérettségi került ki a programból. A kétszintű érettségi bevezetéséről és a rendszer gyenge pontjairól itt olvashattok.
