Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A francia iskolarendszer új alapokra helyezését ígérte Francois Hollande államfő.

A francia iskolarendszer új alapokra helyezését ígérte Francois Hollande államfő. Az új oktatási törvénytervezet legfőbb intézkedései között szerepel az ötnapos tanítási hét visszaállítása, a rugalmasabb osztályozási rendszer és a házi feladatok mennyiségének csökkentése. Az új rendszer a jövő tanévtől lépne életbe. Egyre több európai és amerikai iskolakörzetben rövidítik le a tanítási hetet - összefoglalónkat itt olvashatjátok el.
A párizsi Sorbonne egyetemen a teljes kormány jelenlétében elmondott beszédében a köztársasági elnök kiemelte, hogy az év végén a parlament elé kerülő új oktatási törvény "nem egyszerűen egy reform, hanem az iskolarendszer újralapítása". Megismételte, hogy az oktatást ötéves mandátuma prioritásának tekinti, és emlékeztetett arra a választási ígéretére, hogy 60 ezer új munkahellyel kívánja a francia közoktatást új alapokra helyezni, amelynek legfőbb pillére álláspontja szerint az általános iskolai oktatás. A cél, hogy a kisiskolásokkal kisebb csoportokban minél több tanító foglalkozzon.
A köztársasági elnök az ötnapos tanítási hét visszaállítását is bejelentette. Franciaországban 2008 szeptemberében szűnt meg a szombati tanítási nap az általános iskolákban, s ezzel négynaposra csökkent a francia kisiskolásoknak a tanítási hét, ugyanis az általános iskolákban szerdán nincsen tanítás. Hollande azt javasolja, hogy az oktatási rendszer térjen vissza az ötnapos tanítási héthez, amelynek keretében egy normál oktatási nap nem lehet hosszabb öt tanítási óránál.
Hollande szerint az osztályismétlés "nem mindig hasznos, ezért annak arányát csökkenteni kell". A köztársasági elnök azt is szeretné, hogy az osztályzással a tanárok "inkább a tanulók szintjét jelezzék, ne pedig büntessenek". A feladatokat a jövő tanévtől a gyerekeknek az iskolában kell megoldaniuk, nem pedig otthon, házi feladat formában, ha - mint az elnök fogalmazott - a társadalmi egyenlőség helyreállítását tűzi ki célul a közoktatás.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.