Még kedden is fáztak a diákok a győri iskolában

Nem csak Szegeden, Győrben is fagyoskodtak a diákok a téli szünetben kihűlt iskolában – legalábbis erről ír egy helyi lap.

  • Eduline

 

Shutterstock

A Kisalföld szerint a győri Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában annyira hideg volt hétfő reggel, hogy három óra után mindenkit hazaküldtek.

A lap arról ír, hogy még kedden sem sikerült átmelegednie az épületnek, a diákok kabátban ültek a termekben, sokan pedig engedély nélkül is inkább hazamentek.

A Kisalföld információ szerint az épületet ugyan az alapítványi iskola használja, ott korábban egy Klik-es fenntartású iskola is működött, az épület fenntartója pedig az önkormányzat.

Hétfőn egy szegedi iskolában is csak három órát tartottak meg, mert a téli szünetben annyira kihűlt a rossz szigetelésű épület, hogy a kazánok nem tudtak rövid idő alatt megfelelő hőmérsékletet előállítani.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu