Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Balog Zoltán erőforrás-minisztertől, Marekné Pintér Arankától, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetőjétől...

Balog Zoltán erőforrás-minisztertől, Marekné Pintér Arankától, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetőjétől és Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkártól kérnek információt a béren kívüli juttatásokról a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai.
„Szeretnénk tudni, mi a pontos jogszabályi háttere és erkölcsi magyarázata annak a döntésnek, mely szerint 2013 júniusában kizárólag azoknak a pedagógusoknak jár ez a béren kívüli juttatás – tudomásunk szerint visszamenőleg is –, akik az erőltetett tempójú, átgondolatlan és a tanárok nagy részének ellenállásába ütköző állami fenntartásba vétel előtti időszakban még olyan jobb módú önkormányzatok fenntartásában működhettek, amelyek hajlandóak, illetve képesek voltak számukra ezeket a juttatásokat biztosítani” – olvasható a levélben.
Ha az állami fenntartásba vétel megszervezésének egyik legfontosabb indokaként az aránytalanságok, egyenlőtlenségek megszüntetését jelölték meg – mely fő célt Hoffmann Rózsa államtitkár asszony személyesen is hangsúlyozta, amikor „megnyugtatásunk” érdekében és a „türelmünket” kérve ez év január 30-án iskolánkba látogatott -, akkor mire véljük ezt a furcsa, egyben megalázó megkülönböztetést? Miért éppen azok kerülnek újfent hátrányos helyzetbe, akik az elmúlt években is kimaradtak már mindenféle béren kívüli javadalmazásból? – folytatódik a levél.
A pedagógusok hangsúlyozták: az ország számos településén, az egyébként is rendkívüli nehézségek között működő, leghátrányosabb helyzetű térségek iskoláinak pedagógusait, egyes számítások szerint a pedagógustársadalom ötven százalékát érinti a probléma.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.