Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az egyetemek után a szakoktatásban is kancelláriarendszert vezetnek be a szakképzési centrumok korszerűsítésének részeként - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

Hozzátette: az egyetemeken bevált a kancelláriarendszer, hasonló hatékony működést, gazdasági szempontból hasznos eredményeket akarnak elérni a szakképzés területén is.
Elmondta: jelenleg 44 szakképzési centrum van Magyarországon, ezeket az intézményeket kancelláriákká fogják alakítani, ahol az új, menedzsment jellegű vezetés figyel majd arra, hogy az intézmények környezetében tevékenykedő gazdasági résztvevők igényeinek megfelelő legyen az oktatás.
Időhiány: ezért nem egyeztettek a szakképzési tanáccsal a kancellárokról?
A kormány anélkül nyújtott be jelentős módosításokat a szakképzési törvényről, hogy kikérte volna a Szakképzési Innovációs Tanács véleményét - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Azt írják közleményükben, hogy a PDSZ a Szakképzési Innovációs Tanácsnak (SZIT) alakulása, szeptember óta tagja.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.