Itt az újabb változás: 1500 iskolában változik az élet, 35 ezer tanár megy továbbképzésre

Új programmal rukkol elő az oktatási államtitkárság: személyközpontú, differenciált nevelési-oktatási módszertan készül, a komplex alapprogramot 2020 szeptemberéig várhatóan 1500 alapfokú oktatási intézmény vezeti be.

  • MTI
Fülöp Máté

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szerdán az egri Eszterházy Károly Egyetemen (EKE), a Komplex alapprogram bevezetése a köznevelési intézményekben - tanulni élmény elnevezésű uniós projekt ünnepi megnyitóján elmondta: a 2020-ig tartó uniós ciklusban kétszázmilliárd forintot fordíthat Magyarország a köznevelésre, és ennek az összegnek jelentős része a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatását szolgálja.

Kiemelte, a program súlyát nemcsak a kis híján tízmilliárd forintos keretösszege mutatja, hanem az is, hogy a projektben az EKE vezetésével részt vesz valamennyi jelentős, tanárképzést is folytató magyarországi egyetem. Így a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a szegedi, a pécsi, a nyíregyházi, a debreceni és a miskolci egyetem.

Az államtitkár szólt arról, a mai társadalom igényli, hogy a fiataloknak az iskolából kikerülve értékelhető tudásuk, értékelhető szakmájuk legyen.

Palkovics: újragondolnák az egész napos iskolát

Többek között erről is beszélt az oktatási államtitkár egy konferencián. Az oktatási államtitkár a Liga szakszervezetek szakmai konferenciáján szólalt fel. A Nemzeti tanterv átalakításáról szólva elmondta: fontos, hogy az átmeneteket jól kezeljék az óvodából az iskolába, majd iskolán belül, stabil alapkészségeket alakítsanak ki, a természettudományokat pedig életkorhoz illesztve kell megújítani.

"Egyértelműen látszanak azok a kapcsolatok a hátrányos családi háttér és a tanulási képességek között, amin változtatnunk kell. A közösségnek mindenképpen érdeke, hogy mindenki ugyanolyan eséllyel jusson el az iskolában megszerezhető tudásig" - fogalmazott.

A projekt szakmai vezetője, Révész László azt közölte, hogy a komplex alapprogram a végzettség nélküli iskolaelhagyás arányainak javítása érdekében az oktatási rendszer minőségét hivatott emelni. Keretei közé tartozik a differenciált oktatás, valamint a szervezet- és iskolakultúra módszertani fejlesztése, a tanulással összefüggő esélyek növelése is.

A program keretében 35 ezer pedagógus vesz részt továbbképzésben. Az alapprogramot 2020 szeptemberéig várhatóan 1500 alapfokú oktatási intézmény vezeti be, első körben az 1-4. évfolyamon - olvasható az eseményen közzétett összegzésben.

A programmal kapcsolatban az államtitkár az MTI kérdésére a magyar oktatás paradoxonjairól is beszélt. Ezek egyikének nevezte, hogy bár az egy pedagógusra jutó diáklétszám alacsony, az oktatás mégsem jobb, mint például az OECD-országok bizonyos részében. Szólt arról is: egy nagyobb város nagy iskolájában egy tanárra több diák jut, sokszor mégis jobb oktatás folyik, mint egy kis falu kis iskolájában.

"Most jutottunk el odáig, hogy ebben a támogatási ciklusban a köznevelés fejlesztésére szánt források jelentős részét hátránykompenzáló folyamatokra szeretnénk fordítani, olyan helyekre eljutni a segítséggel, ahol eddig ebből kimaradtak" - mondta Palkovics László.

Nagy baj van a szakképzésben, ott a legrosszabbak a PISA-eredmények

A hatosztályos gimnáziumokban matematikából átlagosan Szingapúr eredményeit hozták a diákok, a gond az általános iskolában és a szakképzésben kezdődik - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a PISA-eredményekről az Európai Bizottság 2017. évi országjelentésről rendezett budapesti konferenciájának panelbeszélgetésén.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.