Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Többek között erről is beszélt az oktatási államtitkár egy konferencián.

Az oktatási államtitkár a Liga szakszervezetek szakmai konferenciáján szólalt fel.
A Nemzeti tanterv átalakításáról szólva elmondta: fontos, hogy az átmeneteket jól kezeljék az óvodából az iskolába, majd iskolán belül, stabil alapkészségeket alakítsanak ki, a természettudományokat pedig életkorhoz illesztve kell megújítani. Nem kell mindent a tanórán megoldani - mondta, s lehetőségként felvetette az iskolai idő meghosszabbítását táborokon keresztül. Felülvizsgálhatják a tanítási szünetek elosztását, újragondolnák az egésznapos iskolát - közölte.
Palkovics László arról is beszélt, hogy bevezethetik a jövőben a természettudományos kompetencia-mérést, és hogy a kormány 45 milliárd forintot fordít az elkövetkező időszakban iskolai informatikai fejlesztésekre.
Palkovics László a sajtóban megjelent hírekre reagálva jelezte: a kormány nem döntött sem a kilenc évfolyamos iskoláról, sem a középiskolai felvételik átalakításáról. Tájékoztatót hallgatott meg a kabinet csupán, ezek olyan kérdések, amelyek szakmai vitáját az elkövetkező időszakban folytatják majd le - közölte.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.