Így számolhatjátok ki a felvételi pontokat 3 lépésben

Véget ért az érettségi, most már nagyjából mindenki tisztában van az összes jeggyel és ponttal, ami a felvételihez kell. Ne várjatok tovább, számoljátok ki, hogy hány pontot gyűjtöttetek, ehhez pedig használjátok az eduline pontszámító kalkulátorát.

  • Eduline

Az eduline kalkulátorát  nagyon egyszerű használni: 

1. adjátok meg tanulmányi eredményeiteket (ezekkel nem lesz gond, hiszen már jó ideje tudjátok, milyen év végi jegyeket kaptatok), majd írjátok érettségi eredményeket a megfelelő rublikába.

2. Ezek után kell kiválasztanotok azt a két tárgyat, amely a kiválasztott egyetemi-főiskolai képzésen kötelező vagy választható, és jeleznetek kell azt is, ha valamelyik tárgyból emelt szinten tettetek érettségit.

3. Ezután következnek a többletpontok és azok összegyűjtése. Figyelem! Az eduline kalkulátora nem tudja ellenőrizni, a kiválasztott egyetem kiválasztott képzésén adnak-e például többletpontot az OKJ-s szakképesítésért vagy a felsőoktatási szakképzés záróvizsgájáért (ugyanis ez képzésenként eltérő lehet), ezért először nézzétek meg itt, hogy az adott szakon jár-e az eredményetekért pluszpont.

Ne használjátok a kalkulátort:

  • ha mesterszakra vagy felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, ugyanis kalkulátor alap- és osztatlan képzésre lett kitalálva.
  • ha orvosi, fogorvosi vagy állatorvosi képzésre jelentkeztek (nektek hat tantárgyból kell érettségiznetek, a kalkulátor azonban öt tantárgy eredményével számol), 
  • ha olyan szakon tanulnátok tovább, amelyen az alkalmassági vagy gyakorlati vizsga eredménye, a meglévő felsőfokú végzettség alapján számolnak pontokat.

Ezen felül fontos tanács, hogy ha különböző szakokra felvételiztek, akkor érdemes külön-külön kalkulációkat végezni, hiszen elképzelhető, hogy más-más tantárgyak érettségi eredményét kell beszámítani. Valamint érdemes mindig ellenőrző számításokat végezni, és figyelni a jelentkezési időszak lezárultát követően az e-felvételin megjelenő hivatalos pontszámokat.

Felvételi pontszám kalkulátor 2017

(*) Legalább 2 évig tanult idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom). (**) Legalább 2 évig tanult természettudományos tantárgy (biológia, fizika, kémia, földrajz, természettudomány) vagy két, legalább 1 évig tanult természettudományos tantárgy. (*) Minimum 45 százalékos eredmény után jár csak a többletpont..

Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.